• Főoldal
  • Nézeteim
  • Kategóriák
    • Isten
    • Igazság
    • Életmód
Facebook Twitter Pinterest

Hegyen Épült Város

amely nem rejthető el

Csütörtök este, amint épp az utolsó vacsorát fogyasztja az apostolokkal, Jézus hirtelen valami váratlan dolgot tesz. Egy adott ponton feláll, vizet tölt és mosni kezdi a tanítványok lábait. Ez az épp vacsorázó és amúgy is temperamentumos Pétert annyira megdöbbenti, hogy hevesen tiltakozni kezd, és hallani sem akar arról, hogy a Mester az ő lábait megmossa.


Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs én hozzám[1], mondja Jézus. Péter megijed, és így válaszol: Uram, ne csak lábaimat, hanem kezeimet és fejemet is! Mondá néki Jézus: Aki megfürödött, nincs másra szüksége, mint a lábait megmosni, különben egészen tiszta.

Olyannak látom Pétert, mint egy komoly, öltönyös keresztényt, aki vasárnapról-vasárnapra gyülekezetbe jár, sokat adakozik, hallgatja a jobbnál jobb prédikációkat, és nagyon jól ismeri Jézus tanításait. Péter azonnal ott hagyja a halászhajót, amikor Jézus elhívja, hogy kövesse őt, három évig a Mesterrel jár és kel, de még mindig van olyan dolog, amin meg tud botránkozni, mivel szűklátókörű.

Péter nem érti, hogy Jézus miért ragaszkodik annyira a lábmosáshoz.

És nem értettem én sem.

Emlékszem az időszakra, amikor azt hittem, hogy nincs bűnöm. Megtérésem után estem bele abba a csapdába, hogy elhittem, nekem nincs szükségem változásra; ugyan miért volna? Aztán bemerített taggá lettem, és kényelmesen hátradőltem, mint egy elégedett keresztény, aki jól végezte a munkáját. 

Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság.[2] 
Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól. 
Ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk bűnösök, hazuggá tesszük őt, és nincs meg bennünk az ő igéje.

Tudom, hogy igazak ezek az igeversek, mert beteljesedni láttam őket a saját életemben. Olyan sok mindent gyűjtögettem és tartottam meg magamnak az évek során, miután követni kezdtem Krisztust, hogy természetessé vált számomra a bűneim leplezése. Vajon nem csaljuk meg magunkat, amikor azt állítjuk, hogy nincs bűnünk? Szükséges-e Istennek újból és újból megtisztítania minket minden gonoszságtól?

Az Ige azt írja, hogy önmagunknak hazudunk, amikor azt mondjuk, hogy nincs bennünk bűn.

Mélyen elaltattam a lelkemet, amikor nem akartam szembenézni azzal a ténnyel, hogy mennyi kivetnivaló szenny van még mindig az életemben, de ezzel nem Istent, hanem saját magamat csaltam meg. 



Talán te is azt hiszed, nincs szükséged arra, hogy Jézus megmosson, mert már tiszta vagy. Talán tiltakozol, ahogyan Péter is tette, és makacsul vonakodsz attól, hogy bűneidet fölfedd Jézus előtt. Ő viszont azt mondja ma neked, hogy semmi közöd hozzá, ha nem engeded, hogy megtisztítson.

Ha Krisztus követője vagy, és megfürödtél a Bárány vérében, akkor is szükséges naponként Őelé járulnod és kérned, hogy mossa meg a te lábaidat. Pál is tisztában volt azzal, hogy még mindig van az ő testében bűn, és bármennyire is szeretne jót cselekedni, egyszerűen képtelen rá: Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a testemben jó; mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom.[3] Mert nem a jót cselekeszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekeszem, melyet nem akarok. 

Miért tagadnád, hogy bűn van benned? Miért ne vallanád meg, hogy vétkeztél és tisztulásra van szükséged? Aki már megfürdött tehát a Szentlélek által, annak szüksége van arra, és csak arra, hogy a lábait megmossák.


Emlékezz arra, hogy Jézus Krisztus hűséges, és kegyelemmel lehajol mindenkihez, aki felé fordul. Nem kell szégyellned hozzá jönni, mert szabadságod van arra, hogy őszintén feltárd a szívedet előtte. Ha megvallod bűneidet, tudd, hogy ő hű és igaz, és mindig kész megbocsátani neked, csak hagynod kell, hogy megmossa lábaidat.

[1] János 13:8
[2] 1. János 1:8
[3] Róma 7:18
Share
Tweet
Pin
Share
1 megjegyzés


"A feleségem és én néhány évvel ezelőtt Kelet-Európában utazgattunk egy másik házaspár kíséretében. Egy alkalommal, amikor épp a magyar-román határon keltünk át, három nagydarab, durva kinézetű román katona szállt fel a vonatunkra, hogy ellenőrizzék az utasok útlevelét és a csomagokat. A főnökük jelezte, hogy az útleveleinket szeretné látni, de amint átnyújtottuk neki az iratokat, ő rögtön a kézipoggyászra mutatott. Már épp lehajoltam volna, hogy megragadjam a bőröndömet, de megállított, és tört angollal így szólt: „Várj! Te nem amerikai!” Aztán a hölgyre tekintett, aki velünk utazott és ezt mondta: „Te nem amerikai.”

Bevallom, ennél a pontnál megállt bennem az ütő. A férfi egy papírzacskóra mutatott, amely a barátunk melletti ülésen pihent. „Mi az?” kérdezte, rámutatva a szatyor nyílásából kiékelődő könyvre. A hölgy előhúzta a Bibliáját. Nagyot nyeltem, s már éreztem, hogy bajban vagyunk.





 A katona elvette a Bibliát, majd lapozni kezdte. Az Efézusbeliekhez írt levél második részéhez nyitotta ki, majd a 19. versre mutatott. Azt mondta: „Olvasd.” Hangosan olvasni kezdtük, „Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek.”

Ekkor a férfi arcára biztató mosoly ült ki, s így szólt: “Ti nem amerikai. Én nem román. Mi a mennyország polgárai vagyunk.” Ezután a társaihoz fordult, s ezt mondta: “Ezek az emberek rendben.” Visszaadta az útleveleinket, és további jó utat kívánt."

forrás: www.ligonier.org


Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés


"Nincs jobb eszköz a zenénél, amivel meg lehetne változtatni az emberek szokásait és módszereit". 
             
- Shu Ching, Kr.e. 6. évszázad
A kínaiak már az ókorban is tudták. Tudtad-e azt, hogy
a kínai császár a zenét használta kémkedésre: ha tudni akarta, hogy az ország különböző tartományaiban hogyan viszonyulnak a polgárok az uralkodóhoz, akkor egyszerűen csak magához hívatta a tartományok neves zenészeit és megkérte, hogy játsszanak neki. A császár a hallott zene alapján meg tudta határozni, hogy a birodalom mely részén számíthat lázadásra, valamint melyek azok a tartományok, ahol minden rendben van. A zenészek pedig mit sem tudva a császár szándékairól valóban elhitték, hogy egyszerűen csak egy nagy kiváltáságban van részük azzal, hogy az uralkodó előtt játszhatnak.

Arisztotelész szerint " a különféle ritmusok és dallamok különféle jellemvonásokról - haragról és szelídségről, bátorságról és gyávaságról, mérsékletről, szertelenségről stb. - adnak közvetlen művészi képet ". Arisztotelész a Kr.e. 4. évszázadban élt. Hűha.

Aleister Crowley, okkultista, 1875-ben született Nagy-Britanniában puritán keresztény szülők gyermekeként, ezért rendkívül szigorú neveltetésben részesült egy elszigetelt közösségben, s ezen életmód az évek során nagy hatást gyakorolt későbbi életszemléletére. Felnőttként a keresztény etikát romlottnak és képmutatónak nevezte, mely szerinte az embert rabszolgává teszi. Apja halála után eltávolodott a kereszténységtől, és okkultizmussal kezdett foglalkozni.
Fiatal korában csatlakozott az Arany Hajnal hermetikus rendhez, ahol komolyabban folytatta okkultista tanulmányait. 1907-ben megalapította a Thelema Kolostort. A nevet Rabelais Gargantua című szatírájából vette, ahol a Thelema Kolostora a keresztény kolostorok ellenpéldájaként szerepel, ahol a lakók "nem szabályok és törvények szerint élnek, hanem saját szabad akaratuk és kedvtelésük szerint".  A közösség tevékenységei közé tartozott többek között Crowley írásainak a tanulmányozása, a rendszeres jóga és a mágikus gyakorlatok végzése.
1904-ben dolgozta ki saját okkultista filozófiáját, melynek neve a Thelema, majd élete hátralevő részében ennek a finomításán munkálkodott. A Thelema központi gondolata a "Tégy amit akarsz, ennyi a Törvény" ( az angol "Do What Thou Wilt"-ből). Vallása erős szexuális töltetésű, épp ezért meghatározó részét képezi a szexuális mágia is.
Crowley
 drogfüggőségben szenvedett és bátran kísérletezett is a különféle szerekkel. Már életében hírhedtté vált, ez köszönhető részben okkultista tevékenységeinek, részben pedig rasszista megnyilvánulásainak és életvitelének is, épp ezért "a világ leggonoszabb embere" címmel illették.

Amit kevesen tudnak, az az, hogy Crowley munkája számos énekesre és előadóra hatással volt az évtizedek során, közülük nem kevesen pedig példaképüknek tartották -és tartják még napjainkban is- az okkultistát.
Íme egy részlet David Bowie rock énekes dalából:
"I'm closer to the Golden Dawn,
Immersed in Crowley's uniform."
Magyar fordításban:
"Közel vagyok az Arany Hajnalhoz,
Elmerülve Crowley egyenruhájában."
Bowie 1976-ban a következőket mondta:  "Kiemelkedő érdeklődést tanúsítottam a kabbala és a Crowley-tan iránt. Érdekel az agy rossz oldalának ez az egész sötét és félelmetes másvilága."
Az amerikai Rolling Stone magazinnak így nyilatkozott: "A rock mindig is az ördög zenéje volt... Úgy hiszem, hogy a rock&roll veszélyes... Érzem, hogy olyasvalamit hirdetünk, ami még nálunk is sötétebb..."


A popkultúra neves sztárjai, köztük Jay-Z, Ciara, Adam Lambert és még sokan mások nyilvánosan is kifejezik Crowley iránti tiszteletüket, gyakran látni őket a Thelema-ra utaló öltözetet viselni:







Rengeteg énekes beleépítette a vallás szlogenjét saját dalaiba, köztük Lady Gaga is, a Do What You Want című számában (magyar fordításban: Csinálj Amit Akarsz), sőt, Crowley képe még a Beatles nevű együttes lemezborítóján is helyet kapott (a borítóképen eredetileg Hitler is szerepelt volna, de a negatív visszhang miatt ezt később átszerkesztették).



Azt hiszem semmi kétség afelől, hogy Crowley munkássága hihetetlenül nagy befolyást gyakorolt az elmúlt évtizedek zenéjére - és még csak bele sem merültem a témába. A kérdés viszont az, hogy mit számít ez az egész? Miért kell ekkora nagy jelentőséget tulajdonítani a zenének?

Frank Zappa, amerikai zeneszerző, a következőket mondja:
"A hang számtalan módon hat az emberi szervezetre. [...] Napjainkban az erős hangok és fények mind borzasztó indoktrinációként szolgálnak."[1]

Jimmy Page, a Led Zeppelin nevű rock együttes frontembere így írt könyvükben:
"Úgy érzem, hogy Aleister Crowley a 20 század félreismert zsenije. Mert az ő célja az egyén, a valóság felszabadítása volt, mert a korlátok csak tönkretennének minket... Amit tenni akarsz, tedd meg. Én ugyanezt a rendszert bontakoztattam ki a mindennapjaimban is... A nagy nevek így emelkednek ki manapság, nem a sajtón keresztül."

Szóval Jimmy Page úgy gondolja, hogy Aleister Crowley egy zseni, akit tulajdonképpen félreismertünk? Feltevődik bennem a kérdés, hogy mégis mi volt zseniális ebben az emberben, amit nekünk nem sikerült felfedeznünk? Ha bárki találna bármi dicséretre méltót, kérem, jelezze kommentben.

Timothy Leary amerikai pszichológus szerint a hatvanas években dicsőségesen sikerült kibontakoznia annak a munkának, amit Crowley kezdeményezett. Hogy mi is történt pontosabban a hatvanas években? Én nem nevezném dicsőségesnek.
                -  az öngyilkosságok száma 400%-al emelkedett
                 - házasságon kívül együtt élők száma 536%-al emelkedett
                -  a 10-14 év közötti lányok várandóssága 553%-al emelkedett
                - a hatvanas évek előtt a szexuális úton terjedő betegségek száma 2 volt, mára ez már több, mint 25
                - az erőszakos bűncselekmények száma 995%-al emelkedett


Mickey Hart, Grammy díjas muzikológus, ütőhangszeres művész, becenevén "a ritmus ördöge", a következőket írja:
"Bárhová nézek a világon, az emberek a dobokat használják a tudat módosítására. [...] Felfedeztem, sok más emberrel együtt, a zene rendkívüli erejét, főképpen az ütős hangszerekét, amely képes az ember elméjét és testét befolyásolni.
[...]
Tudom, hogy lehetséges addig lovagolni a ritmuson, amíg transzba nem zuhan az ember. Amikor dobolok, igyekszem a lehető legközelebb kerülni ehhez az állapothoz ... Nagyon sokszor éreztem úgy, mintha a dob egy másik világ bejáratához vezetne."[2]
Ha a dobok mestere mondja mindezt, senki se vegye sértésnek, ha én elhiszem neki.



És végül, nem szeretném kihagyni a Sátán Egyháza kiemelkedő alakját sem, Marilyn Manson-t. Az énekes nagy népszerűségnek örvend a metál és az alternatív rock rajongóinak körében, már a nyolcvanas évek vége óta. Számomra felfoghatatlan, hogy melyek azok az értékek, amelyeket Manson képvisel és amelyek mégis ennyire lázba hozzák a rajongóit.
Miért bálványozzuk azokat az embereket, akik semmivel sem járultak hozzá ahhoz, hogy egy szebb világot teremthessünk? Miért nézünk fel azokra a sztárokra, akik a legkevésbé alkalmasak az ideálok szerepének betöltésére? Mikor fordult fel ennyire a társadalmi értékrend?  Hogyan engedhettük, hogy a dolgok idáig fajuljanak és miért engedjük még mindig, hogy egyre lejjebb süllyedjenek? Azt hiszem fel sem fogjuk, hogy mi zajlik a szemünk előtt, mert annyira megszerettük a sötétséget, hogy már nem is akarunk világosságban járni.
 "A világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak valának."[3]

Ha valóban ráállunk a témára, akkor egyértelművé válik, hogy a zeneipar nem csupán a nagy tehetségekből áll össze, hanem sokkal több minden körül forog. Előfordult már, hogy rácsodálkoztál egy-egy sztár sikereire? Hogyan jutottak fel a csúcsra valódi tehetség nélkül? Mi a kulcsa a hírnévnek? Szerintem a napnál is világosabb, hogy, bár a zene játssza a főszerepet, a háttérben ennél azért többről van szó. Buzdítalak, hogy magad is bátran kutakodj a témában, és járj nyitott szemmel és nyitott füllel, mert iszonyú nagy veszélynek vagyunk kitéve nap, mint nap, de ha nem vagyunk hajlandóak felismerni a sötétséget, akkor bizony nem is fogjuk.

Folytatás következik.



[1] Life magazin, 1968
[2] Drumming at the Edge of Magic
[3] János 3:19
Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés

Már a cím is előrevetíti a bejegyzésem tárgyát, ami talán sokak számára meghökkentő lehet. Elbukott volna a keresztény zene? Mégis mikor, hol és hogyan? És én hol voltam, hogy így lemaradtam róla? Engem is sokáig foglalkoztattak ezek a kérdések, míg végül úgy döntöttem, hogy magam fogok utánajárni.
Azok, akik ismernek, jól tudják, hogy milyen sokat jelent számomra a zene. Már kicsi korom óta meghatározó szerepe volt az életemben, és végigkísért a tinédzser korban is. Amikor csak lehet, igyekszem zenét hallgatni, nem érdekel hogyan, csak hallhassam: rádión, telefonon, vagy épp magam énekelek - ami egy idő után idegesítővé is válhat a körülöttem élők számára, ezért elnézéseteket is kérem. ❤💛 

A zene iránti szerelmemből kifolyólag számomra természetes volt, hogy a nap 24 órájában zenét hallgassak, akár a buszmegállóban, vagy épp vacsoránál, sőt, még zuhanyzás közben is. Rengeteg műfaj állt közel hozzám az elmúlt években, többnyire indie, R&B, pop, alternatív rock és még sorolhatnám.
Miután megtértem, próbáltam keresni olyan keresztény előadókat, akik ugyanazt a zenei alapot tudták biztosítani, mint amit azelőtt is hallgattam, de egy hívő köntösbe burkolva. Meg voltam győződve arról, hogy a többnyire biblikus dalszöveggel rendelkező dalok automatikusan hívő zeneként könyvelhetőek el, ezért nem is találtam kivetnivalót a keresztény zeneipar nyújtotta választékban. És ki is ellenkezett volna? Körülöttem mindenki más is ugyanezeket a dalokat hallgatta. Ugyanezeket énekeltük ifin, táborokban, konfikon, mint amiket a kortárs előadók - csak épp magyarul. Emellett viszont nem akartam lemondani arról a zenéről sem, amit megtérésem előtt annyira szerettem, és nem is voltam hajlandó, ezért az évek során a kettőt próbáltam keverni: olykor világi zenét, olykor pedig keresztény zenét hallgattam. Legalábbis akkor még azt hittem, hogy azt hallgatok.
Aztán egyre jobban belemélyedtem a zenébe, és egy ideje kezdtem érezni, hogy nem is lennék képes élni nélküle - persze nem is kell. Gyakran kértek meg gyülekezeti éneklésekre, aktív tagja voltam és vagyok még ma is a különféle kórusoknak, énekkaroknak, amit nagyon szeretek és közel is áll az effajta szolgálat a szívemhez. A zenét Istentől kaptuk, mégpedig azért, hogy Őt dicsőítsük vele. Az elmúlt időben azon kaptam magam, hogy még imádkozás közben is hálát adok Istennek a zenéért; egyszerűen elképesztő, hogy ilyet tudott teremteni.
Mindamellett, hogy mennyire szerettem a zenét, mindig is éreztem, hogy valami nincs rendben azzal, amit hallgatok. És azzal, ahogyan énekelek. Azzal, ahogyan az Urat dicsőítjük az imaházakban, a konferenciákon, a különféle rendhagyó találkozókon, vagy épp a hétköznapi alkalmakon. Tudtam, hogy nem minden az, aminek látszik és aminek mutatni próbálom, bár nagyon szerettem volna elhitetni. Elhitetni másokkal, de leginkább magammal. Sőt, talán még magával az Úrral is. Naiv voltam.

 Hogy hogy kezdődött?

Azt hiszem nem én kezdtem el az egészet, hanem a Szentlélek. Motoszkált bennem egy gondolat, amely nem hagyott nyugodni, és addig kutakodtam, amíg rá nem leltem egy rég elfeledett előadás sorozatra a neten. Hűű de rég meg szerettem volna nézni, és mégis, soha nem szakítottam rá időt - már bánom. Aztán rávettem magam, és azt mondtam, hogy adok neki egy esélyt, mindenféle előítélet nélkül, és legyen, aminek lennie kell. Történjen, ahogyan Isten akarja.
Megnéztem az első szemináriumot, majd a másodikat, és csak úgy faltam az egészet. Közben pedig buzgón imádkoztam, hogy Isten adjon bölcsességet, mert nélküle nem tudok őszinte lenni sem másokkal, sem önmagammal szemben. Nem akartam kétszínűsködni és hátat fordítani az igazságnak, túl rég óta csináltam már, és szabadulni akartam. Megfogadtam, hogy bármi is legyen a kérdéseimre a válasz, meghúzódom és hagyom, hogy a Szentlélek munkálkodjon.
"de mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg, a gonosz minden fajtájától tartózkodjatok."[1]
Pál apostol azt mondta, hogy Mindent vizsgáljunk meg, ragaszkodjunk a jóhoz, és a rossz dolgok bizonyos fajtáitól pedig maradjunk távol. Várjunk csak, tényleg ezt mondja? Hogy vessünk el egy néhány rossz dolgot? Válogassunk köztük, mondván, hogy ez maradhat, a többi mehet a szemétbe? A Biblia azt írja, hogy a gonosznak Minden fajtájától tartózkodjunk, és mi mégis válogatunk közte.
A baj ott kezdődött, hogy kompromisszumot kötöttünk a világgal, és már nem igazán érdekelnek a határok, amelyeknek el kellene választaniuk minket a világtól. Sőt, próbálunk egyre jobban hasonlítani a világra, felvesszük a szokásait, a külsőségeket, átalakítjuk a gyülekezeteinket, és már rá sem lehet ismerni Isten népére. A történelem során a gyülekezet sokszor próbálta bevonzani az embereket azáltal, hogy lejjebb engedte a mércét, de ilyenkor soha nem a gyülekezet győzedelmeskedett a pogányok felett, hanem a pogányok a gyülekezet felett. Próbálunk engedékenyebbekké válni, lefaragni az igazságból, díszes ruhát húzni a bűnre és abban reménykedünk, hogy így majd különféle dolgoknak helyet adhatunk Krisztus gyülekezetében.
Isten dicsőítésével kapcsolatban pedig - és itt most kifejezetten az ének és zene általi dicsőítésre gondolok - az a helyzet, hogy már nem is akarjuk szívből dicsérni az Urat. Dicsőítő alkalmakat hirdetünk, de nem is vagyunk készek igazán Istent dicsőíteni. A Mindenható trónja elé akarunk járulni, de fel sem fogjuk, hogy ezt nem lehet akárhogyan. Eltűnt az alázat, a szeretet, a mélységes tisztelet, a végtelen hála a dicséreteinkből és csak üres szavakká és hangokká váltak az énekeink. A dicsőítéseink már nem is Istenről szólnak, hanem rólunk. Saját magunknak próbálunk örömet szerezni az éneklések alkalmával, önmagunkat helyeztük a központba és kiszorítottuk Krisztus személyét a dicsőítésből. A lényeg már csak az, hogy mindenki személy szerint jól érezze magát, "feltöltődjön", kiadhasson magából mindent és betöltse azt a vágyát, amit hívőként már nem engedhet meg a világi zenének, hogy betöltse. Ezért alakítják át a gyülekezeti alkalmakat "dicsőítő" alkalmakká, az imaházakat előadó termekké, és ezért szerveznek koncerteket szerte a világon. Elhisszük, hogy mindez kedves Isten előtt, és hogy tényleg Őt dicsőítjük.
A keresztény zene világa átvette a világi zene ipar szokásait, szinte teljesen egybeolvadt vele, sőt, próbál versenyképes maradni az új stílusokkal szemben, és ennek érdekében nagyon sok mindent hajlandó bevállalni. És mi? Mi pedig könnyelműen rávágjuk, hogy "ez keresztény zene", mert a szöveg egyik sorában elhangzik a "Jézus" szó.
A kegyetlen valóság viszont az, hogy a keresztény zene már csöppet sem keresztény, ha tetszik, ha nem.
Folytatás következik.




[1] 1Thessz 5:21-22
Share
Tweet
Pin
Share
1 megjegyzés

Amint elkezdődött az újév, sokáig azon töprengtem, hogy vajon milyen újévi fogadalmat tehetnék. Igyekeztem valami frappánsat és eredményében mérhetőt kitalálni, valami olyat, amin tényleg nagyon változtatnom kellene, és mindeddig még nem sikerült. Aztán rájöttem, hogy ember vagyok, és bár meg vagyok térve, rengeteg hiányosságom van, ezek közül pedig képtelenség lenne egyet kiválasztani, másrészt pedig nem szerettem volna olyasmit megfogadni, amit amúgy sem lennék képes betartani az év során. 
Próbáltam gondolataimban összefoglalni a 2016-s év fontosabb mozzanatait; volt köztük olyan, amire biztosan egész életemben emlékezni fogok, de volt olyan is, aminek nem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget. Rájöttem, hogy az óévből az újévbe való átlépésben nincs semmi felettébb különleges, mert minden egyes nap kegyelem, és ezt fontos szem előtt tartani.

Ne évről évre élj, hanem napról napra

Hajlamosak vagyunk várni szilveszter estéig a fogadalmakkal és az ígéretekkel, mert az ember szeret hinni benne, hogy szilveszter éjszaka valami természetfeletti erő uralkodik a levegőben, ami majd meghozza a változást az újévben.
Aztán január elsején pedig óriási nagy ígéreteket teszünk úgy magunknak, mint másoknak is, és megfogadjuk, hogy "idén más lesz". Ha pedig mégis elbukunk, akkor feladjuk az egészet, és várunk a következő évig, majd ugyanabba a csapdába esünk, és évről évre halogatjuk a változást. A gond ezzel csak az, hogy semmi sem garantálja a következő évet, még csak a következő hónapot, sőt, a következő hetet sem. Minden nap egy áldás, és minden új nap új lehetőségeket tartogat. Ne tégy évekre szóló ígéreteket, amelyeket úgysem tartanál meg, hanem próbálj meg napról napra haladni a változásban és a növekedésben. Imádkozz, hogy ma is tudj akár egy kicsivel  is több lenni, mint tegnap. Döntsd el, hogy minden erőddel azon leszel, hogy ma ne kövesd el a tegnap hibáját, hanem hozzon az új nap változást az életedben, amelyet majd tovább vihetsz az év többi napjára is.

Ragadd meg a lehetőségeket, hogy áldás lehess mások számára

Bármik is a terveid az új évre, imádkozz minden reggel azért, hogy ne csak magadért élj, hanem másokért is. Rengeteg embert helyezett Isten az életedbe, akikért imádkozhatsz és akik előtt bizonyság lehetsz. Nézz szét magad körül, és kérd Istent, hogy mutasson rá valakire, akit Hozzá vezethetnél. Próbálj meg minden nap adni az embereknek abból a szeretetből, amit Istentől kaptál. Járj nyitott szemmel, és vedd észre, hogy mikor és hol segíthetnél másokon: mosolyogj többet, kérdezd meg a barátodtól, hogy hogy érzi magát, ajánld fel a segítséged és persze imádkozz kitartóan. Minden egyes gesztus, minden egyes kedves szó, amit másoknak adsz magadból, az áldás lehet az életükre nézve, még ha ez szemmel nem is mindig látható.
Kérdezd meg Istentől, hogy mi a terve veled a mai napon?
Kérj áldást az életedre, és a körülötted élők életére is, így te magad is áldássá válhatsz!
Kérd meg Istent, hogy vezessen ma valakit eléd, akinek továbbadhatod az Ő szeretetét!

Válassz egy mottót az új évre

Keress magadnak egy igeverset, vagy akár egy idézetet, ami közel áll hozzád, írd ki magadnak egy lapra, egy füzetbe vagy akár a naplódba, és tedd jól látható helyre, ahol napi szinten eléd kerül. Döntsd el, hogy ez lesz a mottód a 2017-s évre, és vésd a szívedbe.
Hidd el, hogy gyakran eszedbe fognak jutni ezek a szavak az év folyamán, és talán sokszor a döntéshozatalban is segíteni fognak. A Biblia tele van Isten ígéreteivel és bátorításaival, nyugodtan válassz ezek közül egyet. Egy bölcsen megválasztott mottó többet jelent, mint gondolnád. 

Állj készen az újév áldásaira

Talán nincsenek különösebb terveid az újévre, és nem is terveztél semmi eget rengetőt, de ettől függetlenül szeretném, ha tudnád, hogy ennek az évnek is rengeteg meglepetése lesz számodra. Senki sem ismeri a jövőt, és nem is tudja befolyásolni, épp ezért szeretnélek lebeszélni arról, hogy mindent tökéletesen előre megtervezz. A dolgok sohasem alakulhatnak pont úgy, ahogyan azt emberi erőnkből beütemezzük, mert a dolgokat nem mi tartjuk a kezünkben, hanem Isten. Ha bármi is kicsúszna a kezed alól, ne ess kétségbe, mert Isten irányítása alól soha semmi nem csúszhat ki, épp ezért nyugodtan rábízhatod a holnapodat és az egész évedet is.
Azt, ami rajtad áll, tedd meg, sőt, teljes erőbedobással dolgozz azon, hogy minden lehetőségből kihozd a legtöbbet, viszont amibe nincs beleszólásod, azt hagyd Istenre, és imádkozz szüntelen, mert imával érhetsz el a legtöbbet.
Fogadd el az áldásokat, amiket majd Isten eléd tár, de ne ülj karba tett kézzel akkor sem, ha meg kell dolgoznod az áldásokért. Ha pedig emberi szemmel nézve valami rossz történne veled, ha próbákon kell átmenned és nem érted, mi miért történik, akkor se feledkezz meg arról, hogy van egy hatalmas Istened, aki mindig melletted áll, és mindenből képes a legjobbat kihozni. Emlékezz, hogy "akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál"[1]. Minden: legyen az jó, vagy legyen az rossz.

Nézz bátran 2017 elé

Bármin is mentél keresztül az elmúlt évben, bármit is kellett átélned, az már a múlté, mert Isten egy szebb jövőt tartogat számodra. Felejtsd el a tegnapot, és ragadd meg a mát, hogy ne keserűen és csalódottan haladj tovább az új évbe, hanem hittel és bátorsággal nézz szembe a holnappal. "Ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért."[2]
Isten nem változik, az Ő ígéretei és áldásai ugyanazok ma, mint tavaly voltak. Ugyanazzal a szeretettel és kegyelemmel vár rád, mint eddig is, mert Ő sohasem változik. Az idő bár elmúlik, de Isten örökkévaló, épp ezért bízz az ígéreteiben, és hagyd, hogy Ő alakítsa a jövődet, mert nagy tervei vannak veled és az életeddel. Ne félj teljesen rá hagyatkozni, mert tudja, hogy mit csinál és mit miért enged meg. Ha Isten veled, mégis ki lehet ellened?

Ne a régi dolgokat emlegessétek,

ne a múltakon tűnődjetek!
Mert én újat cselekszem,
most kezd kibontakozni,
majd megtudjátok!
Már készítem az utat a pusztában, 
a sivatagban folyókat fakasztok.
                              Ézsaiás 43:18-19



[1] Róma 8:28
[2] Filippi 3:14
Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Ha a keresztyének körében egy beszélgetés alkalmával bátorságom lenne megemlíteni a "dinoszaurusz" szót, biztos vagyok benne, hogy a többség elnevetné magát, esetleg zavarba jönne, vagy egyszerűen csak legyintene egyet. 
A köztudatban gyakran úgy könyvelik el a Bibliát, mint egy mesekönyvet, és az emberek azt gondolják, hogy nem is több, mint egy szép, de valótlan történetekből álló könyvgyűjtemény. Nem mondok túl nagyot, ha azt merem állítani, hogy sajnos sokszor maguk a keresztyének sem tudnak feltétel nélkül hinni a Biblia minden egyes szavában - magamat is beleértve. Miért van az, hogy, bár sokan megtért hívőknek valljuk magunkat, mégis feszengünk, ha egy nem hívő körben szóba kerül a tudomány, az evolúció, vagy például a dinoszauruszok?
A következő sorokban szeretnék rámutatni arra, hogy a tudomány nem ellensége a Bibliának, sem a Biblia a tudománynak, bár Sátán igyekszik a kettőt a lehető legnagyobb mértékben egymás ellen fordítani és úgy rendezni a lépéseket, hogy a dolgok összekuszálódjanak az emberek előtt és minden, amit hallunk vagy tanulunk, ellentmondásossá váljék. Szeretném, ha a "tudomány" szó hallatán nem rettegés fogná el a keresztyéneket és nem éreznék magukat feszélyezve, mert a tudomány nem a középiskolai tanárok, nem a professzorok, nem a fizikusok, és még csak nem is a Nobel-díjasok kezében van: a tudományt maga Isten fejlesztette ki annak teljes egészében. Ő szabta meg a fizikai törvényeket és ő húzott határokat az univerzumban, ezért volt és van még ma is ekkora nagy rend és fegyelem a természetvilágban.
A legtöbb gyerek, köztük is leginkább a kis srácok - legalábbis még az én időmben -, rendkívül nagy érdeklődést tanúsít a dínók iránt. Ezek a különös, egzotikus lények valamiért könnyen lekötik az ember figyelmét, hiszen nem láthatjuk őket a mindennapi életben, nem részei a hétköznapoknak és valamiért az állatkertek sem bővölködnek dínókban.

Léteznek-e dinoszauruszok? 

Mi a helyzet? Voltak valaha is efféle élőlények a Földön? Ha igen, akkor mi történt velük, és miért nem élnek napjainkban is? Ha nem, akkor honnan ez a sok kitalált sztori, és mi a helyzet azzal a sok lelettel, amelyekre a történelem során bukkantak?
A nagy helyzet az, hogy a dinoszauruszok létezését nem lehet, nem szabad, és nem is kell tagadni. A föld számos pontján találtak dinoszauruszcsont maradványokat, amelyek egyértelműen utalnak egy feltehetőleg kipusztult állatfajta létezésére (a dínókéra), mivel ezek a csontok nagy mértékben különböznek a természetben élő többi állat csontfelépítésétől. Vannak köztük kisebbek, nagyobbak, hosszabbak, rövidebbek, szárnyasok, kétlábúak és még sorolhatnánk. A dinoszauruszok valóban léteztek, csontjaik napjainkban is rengeteg múzeumban megtekinthetőek, épp ezért balgaság azt állítani, hogy a dínók mesebeli lények lennének, vagy, hogy nem lehet létezésüket bizonyítani.

Mikor éltek a dinoszauruszok?

Rengeteg vitát szült a dinoszauruszok időegyenesbe való besorolása. Az evolucionista elméletek híveinek többsége szerint a dínók 65 millió évvel ezelőtt pusztultak ki, de abban szinte mindannyian egyetértenek, hogy ez mindenképp jóval az első ember megjelenése előtti időszakra tehető. Bátran állítják, hogy ember soha nem látott élő dinoszauruszt, sem fordítva, bár ezt értelmes ember csak akkor állíthatná, ha minden egyes emberrel beszélt volna, aki valaha is a Földön élt. Honnan tudhatjuk biztosan, hogy a dinoszauruszok évmilliókkal ezelőtt pusztultak ki, nem pedig mindössze néhány száz éve, vagy esetleg, még csak ki sem pusztultak?
Ha a Biblia igaz, márpedig mi, keresztyének, a megtérés által egyúttal azzal is egyetértünk, hogy a Biblia minden egyes szava igaz, akkor a Föld mindössze hatezer éves: Isten hozzávetőlegesen hatezer évvel ezelőtt megteremtette az egeket, a Földet és az egész világmindenséget, körülbelül 4400 évvel ezelőtt volt egy óriási özönvíz, amely az egész Föld felszínét beborította és elpusztított minden embert és szárazföldi élőlényt nyolc személy kivételével, majd kétezer évvel ezelőtt Isten lejött egy ember képében közénk, ezt követően harminchárom évig itt élt, majd meghalt, feltámadt és felment a mennybe. Ha a Föld valóban csak hatezer éves, és kora nem tehető több millió, vagy több milliárd évre, akkor hová helyezzük a dinoszauruszokat?
A válasz nagyon egyszerű: ebbe a hatezer évbe.
Sokan szeretnek leletekkel büszkélkedni, de az evolucionisták nem vágnak fel a dinoszauruszokat ábrázoló barlangrajzokkal, edényekkel, épületekkel és sok mással. Miért nem? Mert ezek mind arra utalnak, hogy az ábrákat lerajzoló embereknek látniuk kellett élő dinoszauruszokat ahhoz, hogy sok esetben igenis pontos mását tudják visszaadni a különféle dinoszaurusz-fajoknak. Miért születtek százával legendák sárkányokat legyőző hősökről? Miért vésték az indiánok dinoszauruszokkal harcoló emberek képét a barlangjaikba? Miért jelenik meg a dinoszaurusz-motívum oly sokszor az ősi művészetekben és kultúrákban? Szerintem pont azért, mert ezek az emberek láttak dinoszauruszokat, öltek dinoszauruszokat és beszéltek is róluk. A dinoszauruszok nem több millió évvel ezelőtt éltek, hanem mindössze néhány száz évvel ezelőtt, és nem kell nevetni, ha azt állítjuk, hogy az emberek igenis találkoztak élő dinoszaurusz-fajokkal.

Mik szolgálnak bizonyítékul a fent leírtakra?

Tudod-e, hogy melyik a Föld legszárazabb sivataga? Az Atacama-sivatag Dél-Amerikában található, Peru és Chile területén fekszik körülbelül 1000 kilométeres hosszúságban a kontinens nyugati partszegélyén. A sivatag északi részén található Peru egyik tartománya, név szerint Ica tartomány, amely bár így nem egy sokatmondó név, viszont nagyon érdekes dolgokat rejtegetett az elmúlt évszázadokban egészen a hatvanas évekig.

Hallottál már az Ica-kövekről? Dr. Javier Cabrera Darquea a hatvanas években egy véletlen során nagy kincshez jutott. Ajándékba kapott egy igen érdekes követ egy diákjától abban a kicsiny kis faluban, amelyben élt, Ica tartományban. Jobban szemügyre véve a követ, érdekes ábrákat vélt felfedezni rajta, és persze nem is hagyta ennyiben. Felkereste diákját, majd a helyet is, ahonnan a kő származott, és kutatásának eredményeként több ezer hasonló követ talált egy sivatagbeli barlangban. Kiderült, hogy a helyi múzeumban is tároltak ezek közül a kövek közül egy néhányat, viszont szánt szándékkal egyik sem került közülük kiállításra. 

A kövek mérete a tojásméretűtől egészen a többkilósig különbözik, a kövek többnyire sötét színűek és jól látható képeket ábrázolnak. Ezek a kövek azért ennyire érdekesek és egyben ismeretlenek is az emberek előtt, mert a rajtuk található ábrák teljesen ellentmondanak a történelemről kialakított népszerű elméleteknek. A több ezer kő rengeteg dolgot ábrázol: különböző operációkat, mint például embereken végzett agy- vagy szívműtétek, ismeretlen földrészeket, valamint érdekes módon dinoszauruszokat, amelyek gyakran emberek társaságában vannak megjelenítve: egy ember dinoszauruszon lovagol, vagy éppen azzal küzd, esetleg már meg is ölte.
A kövek kora nem állapítható meg, mivel a kövek nem szerves anyagok. A leletek láttán sok emberben felmerülhet a gyanú, hogy a dinoszauruszok nem az ember előtt, hanem az emberrel együtt éltek egy időben.

Nem támogatom az asztrológiát, de egy másik érdekesség a kínai horoszkóp, amely köztudottan több ezer éves múlttal rendelkezik. Miért van az, hogy a kínaiak horoszkópjában szereplő tizenkét állat közül tizenegy ma is élő, ismert állatfajta, míg egy tizenkettedik egy mesebeli sárkány? Talán mert ez a sárkány nem is mesebeli? Talán nem is sárkány, hanem dinoszaurusz?


II. Nabú-kudurri-uszur, avagy a Bibliából jól ismert Nabukodonozor király uralkodásának ideje alatt épült egy kapu Babilon városában, az Istár kapu, amely a város nyolcadik kapuja volt. A kapu fala több, mint száz állatot ábrázol, köztük bikákat, oroszlánokat és természetesen, sárkányokat, amelyeknek korabeli isteneket kellett ábrázolniuk.

Rengeteg hasonló alkotást említhetnék még, mert a fennmaradt leletek sora végtelen, én csak egy néhányat szerettem volna kiemelni mindabból, amit az emberiség a jövő nemzedékekre hagyott a történelem során. Mindezek bizonyítékai annak, hogy a dinoszauruszok nem élhettek évmilliókkal az emberek előtt, hiszen ezeknek az embereknek látniuk és tapasztalniuk kellett a dinoszauruszokkal való együttélést ahhoz, hogy ezeket a képeket különböző formákban megörökítsék.

Folytatás következik.
Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés


Eredeti cím: 12 Years a Slave
Műfaj: életrajzi dráma
Megjelenés éve: 2014
IMDb link: kattints ide

Egy gyönyörű film a reményről és az igazságba vetett hitről.
A történet Solomon Northup (Chiwetel Ejiofor) afroamerikai szabad ember életét mutatja be a 19. század közepén. Mint ahogyan azt a cím is elárulja, nem épp mesébe illő történések tárulnak a néző elé: bár a főszereplő elismert zenész, s emellett szerető család és barátok veszik körül, tekintélye mégis porba hullik, amikor csapdába kerülve egyik pillanatról a másikra láncra verve találja magát, rabszolgaként.
Ezt követően már egyszerűen csak Platt-ként ismeri mindenki, és ha életben akar maradni, akkor jobb, ha nem is tesz ez ellen semmit. A cselekmény további részében nyomon követhetjük Solomon életét az árulástól egészen a rabszolgasorig, magunk is betekintést nyerve a rabszolgatartás kegyetlen világába, amelyben a remény és a hit értékvesztettsége a boldogság csalfa illúzióját kelti minden emberben.
A film a maga nyers és könyörtelen őszinteségével mutatja be a múlt egyik olyan rendszerét, amely valóban létezett, és amely ellen hosszú ideig senki nem tett semmit - mert talán nem is lehetett. A néző Solomon-nal együtt lassan kezdi elfogadni azt az életet, amit a sors mért rá, és felismeri, hogy a legjobb talán az, ha az ember meghúzza magát, beletörődik a dolgok állásába és lemond az igazságért folytatott küzdelemről.
A több, mint két órás játékidő a brutalitás és a fájó valóság ellenére is rendkívül élvezetes marad, és sikerül mindvégig lekötnie a nézőt.
Nemrég sikerült ismét megtekintenem a filmet, amely nem véletlenül zsebelt be 2014-ben három Oscar-díjat, amely köszönhető egyrészt a kiemelkedő színészi alakításoknak (Michael Fassbender, Lupita Nyong'o, Benedict Cumberbatch), másrészt pedig a mesteri rendezésnek is (Steve McQueen). Egyértelműen kötelező darab mindenki számára; ha még nem láttad, akkor feltétlenül mentsd le hétvégi szabadidős programnak.

Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés


Szomorúan tapasztalom, hogy a szélesebb baráti köreimben, és nem kell megijedni ha ezt mondom, de még a gyülekezetben és az ifiben is, szinte mindig találok valakit, aki kissé levert, vagy nincs életkedve, esetleg épp 'rossz napja van'. Az esetek többségében ugyanannak az embernek valamiért napi szinten van rossz napja, de mindig sikerül elhitetnie a többiekkel, hogy minden rendben. "Jól vagyok" - hangzik a megszokott válasz egy mosoly kíséretében, mi pedig hajlamosak vagyunk naivan rávágni, hogy "Akkor jó", szintén mosolyogva.
Sajnos gyakran nem ismerjük fel a depressziót a környezetünkben, vagy sokáig tart felismerni és talán néha már túl késő. Eléggé kényes téma, mert nem könnyű tapasztalat nélkül beszélni róla vagy bármilyen tanácsot is adni egy olyan személynek, aki depresszióval küszködik. Ha félsz attól, hogy talán magad is a depresszió küszöbén állsz, vagy ismersz valakit, aki küzd vele, akkor szeretnék egy néhány gondolatot megosztani veled.

1. A depresszió nem rendellenes
Először is azzal kezdeném, hogy a depresszió semmilyen esetben sem tekinthető bűnnek (!), sőt, teljesen normális. Bizonyított tény, hogy a depressziót rengeteg minden kiválthatja a környezetünkben. Az ételek többsége, amit szervezetünkbe juttatunk, mérgező hatással bír. A University College London kutatócsoportja felfedezte, hogy azoknál, akik rendszeresen esznek sült ételeket, feldolgozott hústermékeket, édesített desszerteket, finomított gabonaféléket és magas zsírtartalmú tejtermékeket, 58%-al nagyobb az esélye a depresszió kialakulásának.
A Ramblers and Macmillan Cancer Support jótékonysági szervezet jelentése szerint heti két és fél óra séta vagy kerti munka életeket menthet a stressz szint csökkentése által. Szomorú, hogy ennyire elszakadtunk a természettől; már nem érezzük bőrünkkel a földet, a levegőt, még a napfénytől is megfosztjuk önmagunkat. Túl sok időt töltünk a négy fal közé zárva, elektronikai kütyük előtt gubbasztva, és ez nagy hatással van úgy a fizikai egészségünkre, mint az elménkre vagy a hangulatunkra.

A konzumizmus egy másik gyakori tényező, amely közrejátszik a depresszió kialakulásában. A fogyasztói társadalom nem másra épül, mint az emberek tömeges agykontrolljára és a manipulációra, az emberek gondolkodásának, ítélőképességének és döntéseinek a manipulációjára. Próbálják elhitetni velünk, hogy amit magunk előtt látunk, amihez hozzáférésünk van és amit fogyasztunk, arra mind szükségünk van ahhoz, hogy boldog életünk legyen. Edward Bernays, sajtófigura, arról lett ismert, hogy a XX. század elején kidolgozta saját módszereit a tömegek megtévesztésére és beavatta ötleteibe a multinacionális vállalatokat, amelyeknek megtanította, hogyan adják el az embereknek termékeiket és szolgáltatásaikat, még ha az embereknek nincs is rájuk szüksége. Arra alapoztak, hogy az embereket úgy lehet boldoggá tenni, ha kielégítik belső önző vágyaikat, így elkezdték a tömegcikkek népszerűsítését különféle eszközök segítségével. Ekkor jelentek meg a mára híressé vált női magazinok és divatlapok, vagy például ekkor cserélte fel az amerikaiak jól megszokott pirítós és tejeskávé reggeli kombinációját a tojás és bacon párosítás, ami szintén Bernays kampányainak köszönhető. Bernays érzelmeket csempészett a hétköznapinak mondható tárgyakba, amelyek így érzelmi szimbólumokká váltak, és az emberek elhitték, hogy, bár nincs feltétlenül szükségük ezekre a dolgokra, de ha megszerzik, akkor  mégis elégedettebbek lesznek tőle.
Ekkor alakult ki a fogyasztói társadalom, amely már nem állampolgárként tekint az emberre, hanem elsődleges szerepének a fogyasztást tartja. A tudomány bebizonyította, hogy a konzumizmus klinikai depresszióhoz vezet. Egy felmérés szerint, melyet az illinoisi Északnyugati Egyetem folytatott, azok az emberek, akik nagy hangsúlyt fektetnek a vagyonra és az anyagi javakra, sokkal lehangoltabbak és aggódóbbak mint azok, akiket nem különösebben érdekel a státusz és a pénz.

Egy következő ok a depresszióra az maga a depresszió népszerűsítése. A társadalom megcímkézi az embereket, s bár igyekszik tudatosítani az egyénnel, hogy segítségre van szüksége, magát a segítséget nem áll módjában felajánlani. A cégek arra összpontosítanak, hogy az ember felismerje a depresszió tüneteit, aztán összeállítanak valamit, amit ők gyógyszernek hívnak, és ezt szépen eladják az embereknek. Rossz kedv, bezártság, lehangoltság, ezekről számolunk be a dokinak, az pedig készségesen felírja a drogokat, és ezzel el is intézte - segítség helyett még mélyebbre küldött. A gyógyszerek nem segítenek, és ha mégis ehhez a módszerhez folyamodunk,  akkor kizárjuk a többi lehetőséget a depresszióból való szabadulásra: mint például az imádkozás.

2. A depresszió nem egy döntés
Fontos megérteni, hogy az ember nem választja a depressziót, ezért az nem fog segíteni, ha folyton arra kérik, hogy hagyjon fel vele. Olyan ez, mintha valakit meglőnének és arra kérnénk, hogy hagyja abba a vérzést. A depressziót nem lehet önerőből, egyetlen csettintésre megszüntetni, és bár a kedves és bátorító szavak építő jellegűek lehetnek, nem fognak az illető helyzetén sokat segíteni. Ehelyett inkább igyekezzünk az (ima) támogatásra és a hallgatásra, mert erre tényleg nagy szükség van. "Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal"[1] - buzdítja Pál a rómaiakat, és jól beszél: ha a barátodnak épp egy kis nevetésre van szüksége, akkor légy mellette, viszont ha csak egy kanapén szeretne kettesben ülni veled miközben teát szürcsölgettek és figyeltek a csöndre, akkor se hagyd cserben. Aki depresszióval küzd, csordultig van érzelmekkel és több száz gondolat kavarodik benne, amit igyekszik a lehető legjobban leplezni. Ha az érzések felszínre törnek, akkor mindig légy nyitott a hallgatásra - akár a sírásra is.
Talán nem  mindig értjük meg a depresszió okait, viszont tartsuk magunk távol az ítélkezés székétől. Nem mindig tudjuk átérezni, hogy mi játszódik le az emberek szívében, de azzal, hogy elítéljük embertársunkat, csak rontunk a helyzetén. A depresszióval küszködő ember amúgy is nagyon könnyen elítéli magát és nincs elég ereje ahhoz, hogy boldog legyen, ezért semmi szükség arra, hogy a körülötte élők is lesajnálóan nézzenek rá. Ehelyett inkább igyekezz a szíved irgalommal és szeretettel megtölteni, mert "amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj"[2], az emberek fölött pedig nem ítéletet kell kimondani, hanem áldást.

3. A depresszióból van kiút, de nem lesz könnyű
 Sajnos a Bibliában sem találni konkrét választ a depresszióra. Tele van ugyan bátorítással és bölcsességgel amelyek az embernek szólnak, viszont a megoldást nem kereshetjük abban, hogy bizonyos igeverseket egyszerűen csak kiragadunk az Igéből. "Semmiért se aggódjatok"[3], "ne aggódjatok tehát a holnapért"[4] és még számos igeverset említhetnénk, amelyek az aggodalomról szólnak, viszont ha nem megfelelően használjuk őket, akkor többet ártunk vele, mint építünk.  Ha igeversekkel kezdünk dobálózni,  akkor egyrészt kudarcot vallunk az Ige helyes használatában, másrészt pedig ezzel azt üzenjük, hogy a depresszióban levő ember nem engedelmeskedik Isten parancsolatainak, és így még nagyobb bűntudatot és önvádat ébresztünk benne.
Akkor mégis hogyan lehet szabadulni? Csak ismételni tudom magam: ima, ima és még több ima. Isten keze nem mindig nyilvánvaló, de az biztos, hogy a nap 24 órájában dolgozik és azon van, hogy minket formáljon és építsen, mert nagyon szeret. A depresszióban levő embert Isten ugyanúgy szereti és nem, nem feledkezett meg róla és nem hagyta cserben. Amint azt Dan Blazer egyik cikkében kiemelte, a többségnek fogalma sincs arról, hogy Dávid tulajdonképpen mire is gondolt akkor, mikor a következőképpen sóhajtozott: "Elfelejtettek, mintha meghaltam volna, olyan lettem, mint egy kallódó tárgy." A depresszió a Bibliában is jelen van, és bármilyen hihetetlen is, Dávid számára sem volt ismeretlen a nyomasztó érzés, viszont tudta, hogy Istenre mindig számíthat és ez az, ami erőt adott neki a továbbhaladáshoz is. Nem kell kétségbeesned, ha fenyegetve érzed magad a depresszió miatt, mert nem vagy vele egyedül, semmilyen értelemben sem.

Fontos, hogy ne fojtsd magadba az érzelmeidet és keresd a megoldást, s persze az olyan emberek társaságát, akikben megbízol és akik előtt képes vagy megnyílni, még ha nehéz is. Ne szégyelld azt, amin keresztülmész, hanem bátran fordulj segítséghez - ami jelenthet akár egy barátot, vagy a lelkipásztorodat, vagy esetleg egy képzett terapeutát.
Ha pedig ismersz bárkit is, akin a depresszió jeleit véled felfedezni, akkor ne habozz érdeklődni a hogyléte felől és segítséget kínálni. A legfontosabb pedig, hogy mindig tarts ki az imában, mert ennél nagyobb segítségre senkitől sem számíthatsz.




[1] Róma 12:15
[2] Lukács 6:45
[3] Filippi 4:13
[4] Máté 6:34
Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés


Akárhová nézek, a mai világban szinte mindenhol találni valamit, amiért az emberek rajonganak, a Harry Potter következő kötetétől megkezdve, a popkultúra legfrissebb dalain át egészen a FC Barcelona csapatáig. Szeretünk képben lenni a felkapott trendekkel, a rajongói táborokhoz pedig minden létező hálón csatlakozunk, nehogy véletlenül lemaradjunk valamiről. Lázba hoz, ha a kedvenc sorozatunkról spoiler érkezik, vagy ha egy bizonyos együttes új lemezt ad ki. Keressük a fanklubokat, az olyan emberek társaságát, akikkel megegyezik az érdeklődési körünk és akikkel megbeszélhetjük a legfrissebb híreket egy adott témát illetően. Érdekes viszont, hogy amint a rajongás tárgya kezd feledésbe merülni a nagyközönség előtt, mi magunk is könnyen továbbállunk, keresünk valami újat, valami mást, ami felvillanyoz és ami megfelelne az elvárásainknak.

És valahogy ez igaz a gyülekezetre is, sajnos.  Nem jellemző a társadalomra, hogy az emberek elítéljék egymást csak azért, mert különböző dolgokért rajonganak, viszont rögtön ellenszenvesnek tűnhet az, ha valaki, mondjuk, Istenért rajong. Gyakran címkézik meg a keresztyéneket a 'vallási fanatikus' cédulával, ami azért, lássuk be, nem hangzik túl hízelgően. Ha valaki elszántan szeretné követni az Urat, az nem kelt túl jó benyomást a társadalomban, és rögtön fanatizmusnak tekintik, amihez természetesen negatív kicsengés társul - legfeljebb kegyes jóindulattal mosolyogják meg, ha kiderül, hogy hívő vagy. Vajon ki és mi tehet arról, hogy a keresztyén szó hallatán az emberek sokszor a szemüket forgatják és leginkább elkerülnék a témát? Talán maguk a keresztyének az okai annak, hogy az emberek nem látnak mást a keresztyénségben, mint naiv rajongást, amit egy kisgyermek mutat a képzelete szülte ideálok iránt?

Sajnos mi, keresztyének, hajlamosak vagyunk csak a saját nézeteinket valló emberek közelségében maradni, heti rendszerességgel találkozni egy-egy összejövetelen, és közös érdeken alapuló beszélgetést folytatni a testvéreinkkel. Sokszor az egyetlen, ami ezekkel az emberekkel is összeköt, nem több, mint elméleti meggyőződés és egy biztonságérzet afelől, hogy tartozunk valahova. Megnyomjuk a 'Feliratkozás' gombot Isten fiókján, naponta egyszer talán végig is futunk a híreken, de csak a feltűnéskeltő szenzációk tudnak lázba hozni. Amikor a gyülekezet jobban koncentrál arra, hogy Krisztus teste helyett Krisztus rajongói klubja legyen, akkor ki van téve annak a veszélynek, hogy önközpontúvá váljon és igazi szolgálat helyett csak külső szemlélője legyen a világnak. Félek attól, hogy már nem is vagyunk követői az Úrnak, hanem csak a rajongói, és minden figyelmünket leköti a várakozás, hogy saját elképzeléseinket és elvárásainkat megvalósulni lássuk az életben. Arra koncentrálunk, hogy melyek a hitünk alapvető pontjai, és csak az okoz számunkra örömet, ha ezeket beteljesedni látjuk a hétköznapokban és ha minden a jól megszokott kerékvágásban zajlik. Olyan könnyen kétségbeesünk, ha valami nem a szabályok szerint működik vagy ha bármilyen 'hiba' lép fel a hívő életben. Sokkal jobban aggaszt, hogy ki igazi tagja a rajongó klubunknak, vagy ki szerez több pontot a bibliai-kvízen, mint az, hogy ki nem ismeri még az Urat. Megfeledkezünk arról, hogy Isten minden embert egyformán szeret, és rengetegen vannak még, akik még csak a közelébe sem férnek a Krisztus gyülekezetének, mert talán elérhetetlennek tűnik számukra, vagy maga a gyülekezet tartja őket 'túl kevésnek' ehhez. Szeretünk csak a 'sajátjainkkal' foglalkozni és figyelmen kívül hagyni a külvilágot miközben alázatról és szeretetről beszélünk, ezért van az, hogy a hívő élet sokaknak tűnhet képmutatónak és hivalkodónak, úgyhogy inkább szeretnének távol maradni tőle. Jézus arra hívott el, hogy kövessük Őt és hirdessük az evangéliumot, de ehhez muszáj felállnunk, neked és nekem, és naponta kimennünk a belső szobánkból a sötét világba[1], őszintén, színjáték nélkül. Ne ijedj meg, ha olykor ellankadsz, ha nem mindig lobog nagy lánggal lelkedben a tűz, ha nem érzed magad 'jó keresztyénnek' és félsz, hogy nem felelsz meg az elvárásoknak - Isten nem fog elítélni, hanem végig melletted lesz, te pedig csak tartsd szem előtt a küldetésed. A hívő életnek nem kell mindig káprázatosnak és látványosnak lennie, mert a hívő élet sem mindig habos torta, de ne félj megosztani Istennel mindazt, ami terhel és aminek a nyomása alatt vagy. Szükség van arra, hogy bátran ki tudj lépni a komfortzónádból, hogy engedd a Szentlelket az unalmas hétköznapokban is munkálkodni, és rajongás helyett inkább törekedj szelíden, de teljes erőbedobással arra, hogy a királyságot építsd.
Ne egy fanklubhoz hívd az embereket, hanem Isten országába, és ne ígérj különféle szenzációkat cserébe, mert a keresztyénség nem erről szól: helyette inkább segíts gyökeresen megváltoztatni az emberek életét, mert Isten nem rajongókat akar, hanem követőket.




[1] Márk 8:34
Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés


Álmát is őrzi az Úr annak, aki a bölcsesség útján jár, nem retten föl, ha lefekszik, édesen alussza álmát.
Példabeszédek 3
Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés


Nem számítanak az ismeretek, a tapasztalatok, sem az IQ-d: a valódi bölcsesség az Isten félelmével kezdődik.
Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés


Az ember nem sikerre, nem pénzre, és még csak nem is hírnévre vágyik igazán az életben. Szíve mélyén minden ember arra vágyik, hogy Valaki úgy szeresse, ahogyan ő sohasem tudna viszontszeretni.
Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés


A 21. század gyülekezetére nagyon jellemző, hogy legtöbb erejét abba fekteti, hogy megváltoztassa a földet. Világmegváltó terveink születnek nap mint nap, próbálunk beleszólni a politikába, a médiába és a társadalomba, és hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról a feladatról, amivel eredetileg meg lettünk bízva: tanítványokká tenni a népeket. Görcsösen ragaszkodunk az elveinkhez és sajnos gyakran előfordul, hogy akár kényszerrel is, de megpróbáljuk a körülöttünk élőkre a saját meggyőződésünket ráhúzni. Ilyenkor nem csak kudarcot vallunk, de sikerül még nagyobb szakadékot ásnunk a hitetlenek és a hit közé. Sok olyan embert ismerek, aki végképp kiábrándult a keresztyénekből, mert nem szembesült mással, mint folytonos kioktatással és képmutató magatartással. Az állandó okoskodás rossz szájízt hagy maga után, épp ezért van az, hogy az emberek gyakran elutasítóak tudnak lenni a keresztyénekkel szemben. Nem az a dolgunk, hogy rámutassunk az emberek hibáira, hanem az, hogy bemutassuk, hogy hogyan is lehet megszabadulni ezektől a hibáktól. Ki akarna egy listát hallani azokról a dolgokról, amiket nem jól csinál?
Talán mi magunk, a keresztyének vagyunk az okai annak, hogy az emberek nem látják a fényt a sötétben. Talán mert nem is fénykedünk. Vagy ha fénykedni próbálunk is, az inkább bántja az emberek szemét, mintsem megvilágítja, mert sokszor nem is világítani akarunk, hanem csak fitogtatni a saját fényünket. Mindenáron a saját nézeteinket szeretnénk bizonygatni a tömegek előtt, és igazolni próbáljuk a hitünket, pedig ez nem pont az, amire az emberek vágynak. Sokkal inkább van szükség arra, hogy hiteles képet nyújtsunk a keresztyénségről és legfőképpen Istenről, mintsem okoskodásra, mert ha önerőből próbáljuk bemutatni a saját istenképünket, az csak álszent erőlködéshez vezet. Ebből a kérkedő magatartásból származik az, hogy gyakran képmutatók vagyunk, és emberhalászat helyett inkább csak a saját mennyei lakásunkat építgetjük, még ha ennek komoly ára is van.

Elszomorít, mikor azt látom, hogy a keresztyének minden igyekezetükkel próbálják megváltoztatni a világot és, mondhatni, 'menteni a menthetőt'. A nyugat egyre jobban beférkőzik a mi hazánkba is, Európa pedig növekvő tendenciát mutat eziránt. Nyilvánvaló mindannyiunk előtt, hogy már semmi sem a régi, hogy az erkölcsi értékek kétségbeejtően veszítenek társadalomformáló erejükből és, hogy a föld minden pontja kezdi magába szívni azt az értékrendet, amit a média és a nyugati társadalom állított fel. Persze mindennaposak a környezetvédelmi projektek, a politikai demonstrációk, az abortuszellenes kampányok és még sok más - a keresztyének pedig valahogy mindenütt jelen vannak. Ne érts félre, én magam is aktív támogatója vagyok -többek között- a felsorolt kezdeményezéseknek, viszont fölöslegesnek tartom az időmet és az energiámat az említett célok előrehaladására áldozni. Tisztelem azokat, akik ezt buzgón végzik és kötelességtudatot éreznek iránta, viszont hangsúlyozni szeretném, hogy nekünk, keresztyéneknek, nem ez az elsődleges feladatunk. Az a baj, hogy nem vesszük számításba Isten terveit, és teljesen figyelmen kívül hagyjuk azt, amit a Biblia mond a Föld sorsát illetően: a világ elmúlik,[1] és pusztulásra van ítélve. Péter arról ír második levelében, hogy az egek és a föld tűznek vannak fenntartva az ítélet napjára, és az elemek égve fognak felbomlani. A Biblia számos helyen beszél erről, mi mégis próbálunk változtatni rajta, mintha csak tőlünk függne a bolygó jövője vagy hatalmunkban állna bármit is megmenteni belőle.
"Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól."[2] Az nem megoldás, ha megpróbálunk elzárkózni azon változások elől, amelyek a világban zajlanak le, mert amik a jelenidőkben történnek, azoknak meg kell történniük. Istennek mindig volt válasza az emberek istentelenségére a történelem folyamán, lásd az özönvíz történetét, vagy Szodoma és Gomora pusztulását. Tartsd szem előtt, hogy a világ már soha nem lesz jobb, hanem csak egyre romlottabb, önzőbb és tisztátalanabb, és ne hidd azt, hogy Istennek nem lesz válasza a jelenkor istentelenségére is. Épp ezért ne megváltoztatni akard a világot, hanem a világban levő embereket próbáld kimenteni, amíg van rá lehetőséged. Pál azt írja a galatai levélben, hogy Jézus "önmagát adta bűneinkért, hogy kiszabadítson minket a jelenlegi gonosz világból Istennek, a mi Atyánknak akarata szerint."[3] Ne feledkezz meg Isten tervéről, amely nem a mi elképzeléseinkhez alkalmazkodik, hanem a már rég megjövendölt próféciáknak fog eleget tenni.
Bár a föld megmentéséért sokat nem tehetsz és biztos vagyok abban, hogy változtatni sem tudsz a helyzetén, de annál inkább felelősséggel tartozol azokért az emberekért, akiknek nagy szükségük van a fényre az éjszakában. Ezek az emberek nem azt akarják, hogy vádaskodj és ítélkezz felettük, mint oly sokan napjainkban, hanem, hogy megértsd őket és segíts nekik. Tanulj meg hallgatni és ott lenni, amikor csak szükség van rád. Légy te a halló fül, és hagyd, hogy ők beszéljenek. Támadás helyett inkább légy támasz. Ítélkezés helyett bátoríts, és soha ne fordíts hátat annak, akinek talán épp rád van szüksége. Ne akard őket megváltoztatni, hanem légy te magad a változás, mert senki sem fog megváltozni a te kedvedért. Ha az emberek észreveszik benned a krisztusi alázatot és a szeretetet amivel feléjük közeledsz, akkor fel fogják ismerni saját elveszettségüket is és azt, hogy mennyire rá vannak utalva Isten kegyelmére.
Imádkozom, hogy egyszerűen csak végezzük alázattal a ránk bízott munkát, a szuperhősködést pedig hagyjuk Jézusra.



[1] 1János 2:17; Máté 24:35
[2] János 17:15
[3] Galata 1:4
Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Newer Posts
Older Posts

Róla


About [span]me[/span]

A Vagyok. Mindenható Isten. Az ég és föld teremtője, aki által lett minden. Ő a jó pásztor, az élet kenyere, az ajtó, az út az Atyához, maga az Igazság. Ő a feltámadás és az élet. A világ világossága, amely felragyogott nekem is, mint aki sötétségben voltam. Az Alfa és Omega, az első és utolsó. Mint Bárány, megöletett, de feltámadt és él. A Júdabeli oroszlán, aki győzött és uralkodik örökkön örökké.

Rólam

About Me

20 éves bűnös, de immár öt éve Isten gyermeke. Szeretem a zenét, az illatokat, az ízeket és érzéseket. Rengeteget nevetek és gondolkodom, és próbálok minden lehetőséget megragadni egy élettel teli élethez.
""You say, 'the most important thing on the face of the earth is to know Jesus Christ'. That is not true. The most important thing on the face of the earth is that Jesus Christ knows you." - Paul Washer

Friss bejegyzések

Pinterest

Archívum

  • ▼  2018 (2)
    • ▼  november (1)
      • ... ha meg nem moslak téged
    • ►  április (1)
  • ►  2017 (3)
    • ►  február (2)
    • ►  január (1)
  • ►  2016 (12)
    • ►  december (3)
    • ►  november (9)

Címkék

ajánló állatok Biblia bűn bűnvallás cél csendesség depresszió dicsőítés dinoszauruszok efézus élet életmód emberek film föld gyülekezet idő igazság ima Isten kapcsolatok megtérés mennyország okkultizmus szeretet tudomány újév világ zene

Created with by ThemeXpose