"A feleségem és én néhány évvel ezelőtt Kelet-Európában utazgattunk egy másik házaspár kíséretében. Egy alkalommal, amikor épp a magyar-román határon keltünk át, három nagydarab, durva kinézetű román katona szállt fel a vonatunkra, hogy ellenőrizzék az utasok útlevelét és a csomagokat. A főnökük jelezte, hogy az útleveleinket szeretné látni, de amint átnyújtottuk neki az iratokat, ő rögtön a kézipoggyászra mutatott. Már épp lehajoltam volna, hogy megragadjam a bőröndömet, de megállított, és tört angollal így szólt: „Várj! Te nem amerikai!” Aztán a hölgyre tekintett, aki velünk utazott és ezt mondta: „Te nem amerikai.”

Bevallom, ennél a pontnál megállt bennem az ütő. A férfi egy papírzacskóra mutatott, amely a barátunk melletti ülésen pihent. „Mi az?” kérdezte, rámutatva a szatyor nyílásából kiékelődő könyvre. A hölgy előhúzta a Bibliáját. Nagyot nyeltem, s már éreztem, hogy bajban vagyunk.

 A katona elvette a Bibliát, majd lapozni kezdte. Az Efézusbeliekhez írt levél második részéhez nyitotta ki, majd a 19. versre mutatott. Azt mondta: „Olvasd.” Hangosan olvasni kezdtük, „Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek.”

Ekkor a férfi arcára biztató mosoly ült ki, s így szólt: “Ti nem amerikai. Én nem román. Mi a mennyország polgárai vagyunk.” Ezután a társaihoz fordult, s ezt mondta: “Ezek az emberek rendben.” Visszaadta az útleveleinket, és további jó utat kívánt."

forrás: www.ligonier.org