Hegyen Épült Város: ima

Csütörtök este, amint épp az utolsó vacsorát fogyasztja az apostolokkal, Jézus hirtelen valami váratlan dolgot tesz. Egy adott ponton feláll, vizet tölt és mosni kezdi a tanítványok lábait. Ez az épp vacsorázó és amúgy is temperamentumos Pétert annyira megdöbbenti, hogy hevesen tiltakozni kezd, és hallani sem akar arról, hogy a Mester az ő lábait megmossa.

Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs én hozzám[1], mondja Jézus. Péter megijed, és így válaszol: Uram, ne csak lábaimat, hanem kezeimet és fejemet is! Mondá néki Jézus: Aki megfürödött, nincs másra szüksége, mint a lábait megmosni, különben egészen tiszta.

Olyannak látom Pétert, mint egy komoly, öltönyös keresztényt, aki vasárnapról-vasárnapra gyülekezetbe jár, sokat adakozik, hallgatja a jobbnál jobb prédikációkat, és nagyon jól ismeri Jézus tanításait. Péter azonnal ott hagyja a halászhajót, amikor Jézus elhívja, hogy kövesse őt, három évig a Mesterrel jár és kel, de még mindig van olyan dolog, amin meg tud botránkozni, mivel szűklátókörű.

Péter nem érti, hogy Jézus miért ragaszkodik annyira a lábmosáshoz.

És nem értettem én sem.

Emlékszem az időszakra, amikor azt hittem, hogy nincs bűnöm. Megtérésem után estem bele abba a csapdába, hogy elhittem, nekem nincs szükségem változásra; ugyan miért volna? Aztán bemerített taggá lettem, és kényelmesen hátradőltem, mint egy elégedett keresztény, aki jól végezte a munkáját.

Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság.[2]

Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.

Ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk bűnösök, hazuggá tesszük őt, és nincs meg bennünk az ő igéje.

Tudom, hogy igazak ezek az igeversek, mert beteljesedni láttam őket a saját életemben. Olyan sok mindent gyűjtögettem és tartottam meg magamnak az évek során, miután követni kezdtem Krisztust, hogy természetessé vált számomra a bűneim leplezése. Vajon nem csaljuk meg magunkat, amikor azt állítjuk, hogy nincs bűnünk? Szükséges-e Istennek újból és újból megtisztítania minket minden gonoszságtól?

Az Ige azt írja, hogy önmagunknak hazudunk, amikor azt mondjuk, hogy nincs bennünk bűn.

Mélyen elaltattam a lelkemet, amikor nem akartam szembenézni azzal a ténnyel, hogy mennyi kivetnivaló szenny van még mindig az életemben, de ezzel nem Istent, hanem saját magamat csaltam meg.

Talán te is azt hiszed, nincs szükséged arra, hogy Jézus megmosson, mert már tiszta vagy. Talán tiltakozol, ahogyan Péter is tette, és makacsul vonakodsz attól, hogy bűneidet fölfedd Jézus előtt. Ő viszont azt mondja ma neked, hogy semmi közöd hozzá, ha nem engeded, hogy megtisztítson.

Ha Krisztus követője vagy, és megfürödtél a Bárány vérében, akkor is szükséges naponként Őelé járulnod és kérned, hogy mossa meg a te lábaidat. Pál is tisztában volt azzal, hogy még mindig van az ő testében bűn, és bármennyire is szeretne jót cselekedni, egyszerűen képtelen rá: Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a testemben jó; mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom.[3] Mert nem a jót cselekeszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekeszem, melyet nem akarok.

Miért tagadnád, hogy bűn van benned? Miért ne vallanád meg, hogy vétkeztél és tisztulásra van szükséged? Aki már megfürdött tehát a Szentlélek által, annak szüksége van arra, és csak arra, hogy a lábait megmossák.

Emlékezz arra, hogy Jézus Krisztus hűséges, és kegyelemmel lehajol mindenkihez, aki felé fordul. Nem kell szégyellned hozzá jönni, mert szabadságod van arra, hogy őszintén feltárd a szívedet előtte. Ha megvallod bűneidet, tudd, hogy ő hű és igaz, és mindig kész megbocsátani neked, csak hagynod kell, hogy megmossa lábaidat.

[1] János 13:8

[2] 1. János 1:8

[3] Róma 7:18

1 megjegyzés

Szomorúan tapasztalom, hogy a szélesebb baráti köreimben, és nem kell megijedni ha ezt mondom, de még a gyülekezetben és az ifiben is, szinte mindig találok valakit, aki kissé levert, vagy nincs életkedve, esetleg épp 'rossz napja van'. Az esetek többségében ugyanannak az embernek valamiért napi szinten van rossz napja, de mindig sikerül elhitetnie a többiekkel, hogy minden rendben. "Jól vagyok" - hangzik a megszokott válasz egy mosoly kíséretében, mi pedig hajlamosak vagyunk naivan rávágni, hogy "Akkor jó", szintén mosolyogva.
Sajnos gyakran nem ismerjük fel a depressziót a környezetünkben, vagy sokáig tart felismerni és talán néha már túl késő. Eléggé kényes téma, mert nem könnyű tapasztalat nélkül beszélni róla vagy bármilyen tanácsot is adni egy olyan személynek, aki depresszióval küszködik. Ha félsz attól, hogy talán magad is a depresszió küszöbén állsz, vagy ismersz valakit, aki küzd vele, akkor szeretnék egy néhány gondolatot megosztani veled.

1. A depresszió nem rendellenes
Először is azzal kezdeném, hogy a depresszió semmilyen esetben sem tekinthető bűnnek (!), sőt, teljesen normális. Bizonyított tény, hogy a depressziót rengeteg minden kiválthatja a környezetünkben. Az ételek többsége, amit szervezetünkbe juttatunk, mérgező hatással bír. A University College London kutatócsoportja felfedezte, hogy azoknál, akik rendszeresen esznek sült ételeket, feldolgozott hústermékeket, édesített desszerteket, finomított gabonaféléket és magas zsírtartalmú tejtermékeket, 58%-al nagyobb az esélye a depresszió kialakulásának.
A Ramblers and Macmillan Cancer Support jótékonysági szervezet jelentése szerint heti két és fél óra séta vagy kerti munka életeket menthet a stressz szint csökkentése által. Szomorú, hogy ennyire elszakadtunk a természettől; már nem érezzük bőrünkkel a földet, a levegőt, még a napfénytől is megfosztjuk önmagunkat. Túl sok időt töltünk a négy fal közé zárva, elektronikai kütyük előtt gubbasztva, és ez nagy hatással van úgy a fizikai egészségünkre, mint az elménkre vagy a hangulatunkra.

A konzumizmus egy másik gyakori tényező, amely közrejátszik a depresszió kialakulásában. A fogyasztói társadalom nem másra épül, mint az emberek tömeges agykontrolljára és a manipulációra, az emberek gondolkodásának, ítélőképességének és döntéseinek a manipulációjára. Próbálják elhitetni velünk, hogy amit magunk előtt látunk, amihez hozzáférésünk van és amit fogyasztunk, arra mind szükségünk van ahhoz, hogy boldog életünk legyen. Edward Bernays, sajtófigura, arról lett ismert, hogy a XX. század elején kidolgozta saját módszereit a tömegek megtévesztésére és beavatta ötleteibe a multinacionális vállalatokat, amelyeknek megtanította, hogyan adják el az embereknek termékeiket és szolgáltatásaikat, még ha az embereknek nincs is rájuk szüksége. Arra alapoztak, hogy az embereket úgy lehet boldoggá tenni, ha kielégítik belső önző vágyaikat, így elkezdték a tömegcikkek népszerűsítését különféle eszközök segítségével. Ekkor jelentek meg a mára híressé vált női magazinok és divatlapok, vagy például ekkor cserélte fel az amerikaiak jól megszokott pirítós és tejeskávé reggeli kombinációját a tojás és bacon párosítás, ami szintén Bernays kampányainak köszönhető. Bernays érzelmeket csempészett a hétköznapinak mondható tárgyakba, amelyek így érzelmi szimbólumokká váltak, és az emberek elhitték, hogy, bár nincs feltétlenül szükségük ezekre a dolgokra, de ha megszerzik, akkor mégis elégedettebbek lesznek tőle.
Ekkor alakult ki a fogyasztói társadalom, amely már nem állampolgárként tekint az emberre, hanem elsődleges szerepének a fogyasztást tartja. A tudomány bebizonyította, hogy a konzumizmus klinikai depresszióhoz vezet. Egy felmérés szerint, melyet az illinoisi Északnyugati Egyetem folytatott, azok az emberek, akik nagy hangsúlyt fektetnek a vagyonra és az anyagi javakra, sokkal lehangoltabbak és aggódóbbak mint azok, akiket nem különösebben érdekel a státusz és a pénz.

Egy következő ok a depresszióra az maga a depresszió népszerűsítése. A társadalom megcímkézi az embereket, s bár igyekszik tudatosítani az egyénnel, hogy segítségre van szüksége, magát a segítséget nem áll módjában felajánlani. A cégek arra összpontosítanak, hogy az ember felismerje a depresszió tüneteit, aztán összeállítanak valamit, amit ők gyógyszernek hívnak, és ezt szépen eladják az embereknek. Rossz kedv, bezártság, lehangoltság, ezekről számolunk be a dokinak, az pedig készségesen felírja a drogokat, és ezzel el is intézte - segítség helyett még mélyebbre küldött. A gyógyszerek nem segítenek, és ha mégis ehhez a módszerhez folyamodunk, akkor kizárjuk a többi lehetőséget a depresszióból való szabadulásra: mint például az imádkozás.

2. A depresszió nem egy döntés
Fontos megérteni, hogy az ember nem választja a depressziót, ezért az nem fog segíteni, ha folyton arra kérik, hogy hagyjon fel vele. Olyan ez, mintha valakit meglőnének és arra kérnénk, hogy hagyja abba a vérzést. A depressziót nem lehet önerőből, egyetlen csettintésre megszüntetni, és bár a kedves és bátorító szavak építő jellegűek lehetnek, nem fognak az illető helyzetén sokat segíteni. Ehelyett inkább igyekezzünk az (ima) támogatásra és a hallgatásra, mert erre tényleg nagy szükség van. "Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal"[1] - buzdítja Pál a rómaiakat, és jól beszél: ha a barátodnak épp egy kis nevetésre van szüksége, akkor légy mellette, viszont ha csak egy kanapén szeretne kettesben ülni veled miközben teát szürcsölgettek és figyeltek a csöndre, akkor se hagyd cserben. Aki depresszióval küzd, csordultig van érzelmekkel és több száz gondolat kavarodik benne, amit igyekszik a lehető legjobban leplezni. Ha az érzések felszínre törnek, akkor mindig légy nyitott a hallgatásra - akár a sírásra is.
Talán nem mindig értjük meg a depresszió okait, viszont tartsuk magunk távol az ítélkezés székétől. Nem mindig tudjuk átérezni, hogy mi játszódik le az emberek szívében, de azzal, hogy elítéljük embertársunkat, csak rontunk a helyzetén. A depresszióval küszködő ember amúgy is nagyon könnyen elítéli magát és nincs elég ereje ahhoz, hogy boldog legyen, ezért semmi szükség arra, hogy a körülötte élők is lesajnálóan nézzenek rá. Ehelyett inkább igyekezz a szíved irgalommal és szeretettel megtölteni, mert "amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj"[2], az emberek fölött pedig nem ítéletet kell kimondani, hanem áldást.

3. A depresszióból van kiút, de nem lesz könnyű
Sajnos a Bibliában sem találni konkrét választ a depresszióra. Tele van ugyan bátorítással és bölcsességgel amelyek az embernek szólnak, viszont a megoldást nem kereshetjük abban, hogy bizonyos igeverseket egyszerűen csak kiragadunk az Igéből. "Semmiért se aggódjatok"[3], "ne aggódjatok tehát a holnapért"[4] és még számos igeverset említhetnénk, amelyek az aggodalomról szólnak, viszont ha nem megfelelően használjuk őket, akkor többet ártunk vele, mint építünk. Ha igeversekkel kezdünk dobálózni, akkor egyrészt kudarcot vallunk az Ige helyes használatában, másrészt pedig ezzel azt üzenjük, hogy a depresszióban levő ember nem engedelmeskedik Isten parancsolatainak, és így még nagyobb bűntudatot és önvádat ébresztünk benne.
Akkor mégis hogyan lehet szabadulni? Csak ismételni tudom magam: ima, ima és még több ima. Isten keze nem mindig nyilvánvaló, de az biztos, hogy a nap 24 órájában dolgozik és azon van, hogy minket formáljon és építsen, mert nagyon szeret. A depresszióban levő embert Isten ugyanúgy szereti és nem, nem feledkezett meg róla és nem hagyta cserben. Amint azt Dan Blazer egyik cikkében kiemelte, a többségnek fogalma sincs arról, hogy Dávid tulajdonképpen mire is gondolt akkor, mikor a következőképpen sóhajtozott: "Elfelejtettek, mintha meghaltam volna, olyan lettem, mint egy kallódó tárgy." A depresszió a Bibliában is jelen van, és bármilyen hihetetlen is, Dávid számára sem volt ismeretlen a nyomasztó érzés, viszont tudta, hogy Istenre mindig számíthat és ez az, ami erőt adott neki a továbbhaladáshoz is. Nem kell kétségbeesned, ha fenyegetve érzed magad a depresszió miatt, mert nem vagy vele egyedül, semmilyen értelemben sem.

Fontos, hogy ne fojtsd magadba az érzelmeidet és keresd a megoldást, s persze az olyan emberek társaságát, akikben megbízol és akik előtt képes vagy megnyílni, még ha nehéz is. Ne szégyelld azt, amin keresztülmész, hanem bátran fordulj segítséghez - ami jelenthet akár egy barátot, vagy a lelkipásztorodat, vagy esetleg egy képzett terapeutát.
Ha pedig ismersz bárkit is, akin a depresszió jeleit véled felfedezni, akkor ne habozz érdeklődni a hogyléte felől és segítséget kínálni. A legfontosabb pedig, hogy mindig tarts ki az imában, mert ennél nagyobb segítségre senkitől sem számíthatsz.

[1] Róma 12:15

[2] Lukács 6:45

[3] Filippi 4:13

[4] Máté 6:34

No megjegyzés

Hegyen Épült Város

Róla

Rólam

Friss bejegyzések

Pinterest

Archívum