Hegyen Épült Város

Csütörtök este, amint épp az utolsó vacsorát fogyasztja az apostolokkal, Jézus hirtelen valami váratlan dolgot tesz. Egy adott ponton feláll, vizet tölt és mosni kezdi a tanítványok lábait. Ez az épp vacsorázó és amúgy is temperamentumos Pétert annyira megdöbbenti, hogy hevesen tiltakozni kezd, és hallani sem akar arról, hogy a Mester az ő lábait megmossa.

Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs én hozzám[1], mondja Jézus. Péter megijed, és így válaszol: Uram, ne csak lábaimat, hanem kezeimet és fejemet is! Mondá néki Jézus: Aki megfürödött, nincs másra szüksége, mint a lábait megmosni, különben egészen tiszta.

Olyannak látom Pétert, mint egy komoly, öltönyös keresztényt, aki vasárnapról-vasárnapra gyülekezetbe jár, sokat adakozik, hallgatja a jobbnál jobb prédikációkat, és nagyon jól ismeri Jézus tanításait. Péter azonnal ott hagyja a halászhajót, amikor Jézus elhívja, hogy kövesse őt, három évig a Mesterrel jár és kel, de még mindig van olyan dolog, amin meg tud botránkozni, mivel szűklátókörű.

Péter nem érti, hogy Jézus miért ragaszkodik annyira a lábmosáshoz.

És nem értettem én sem.

Emlékszem az időszakra, amikor azt hittem, hogy nincs bűnöm. Megtérésem után estem bele abba a csapdába, hogy elhittem, nekem nincs szükségem változásra; ugyan miért volna? Aztán bemerített taggá lettem, és kényelmesen hátradőltem, mint egy elégedett keresztény, aki jól végezte a munkáját.

Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság.[2]

Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.

Ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk bűnösök, hazuggá tesszük őt, és nincs meg bennünk az ő igéje.

Tudom, hogy igazak ezek az igeversek, mert beteljesedni láttam őket a saját életemben. Olyan sok mindent gyűjtögettem és tartottam meg magamnak az évek során, miután követni kezdtem Krisztust, hogy természetessé vált számomra a bűneim leplezése. Vajon nem csaljuk meg magunkat, amikor azt állítjuk, hogy nincs bűnünk? Szükséges-e Istennek újból és újból megtisztítania minket minden gonoszságtól?

Az Ige azt írja, hogy önmagunknak hazudunk, amikor azt mondjuk, hogy nincs bennünk bűn.

Mélyen elaltattam a lelkemet, amikor nem akartam szembenézni azzal a ténnyel, hogy mennyi kivetnivaló szenny van még mindig az életemben, de ezzel nem Istent, hanem saját magamat csaltam meg.

Talán te is azt hiszed, nincs szükséged arra, hogy Jézus megmosson, mert már tiszta vagy. Talán tiltakozol, ahogyan Péter is tette, és makacsul vonakodsz attól, hogy bűneidet fölfedd Jézus előtt. Ő viszont azt mondja ma neked, hogy semmi közöd hozzá, ha nem engeded, hogy megtisztítson.

Ha Krisztus követője vagy, és megfürödtél a Bárány vérében, akkor is szükséges naponként Őelé járulnod és kérned, hogy mossa meg a te lábaidat. Pál is tisztában volt azzal, hogy még mindig van az ő testében bűn, és bármennyire is szeretne jót cselekedni, egyszerűen képtelen rá: Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a testemben jó; mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom.[3] Mert nem a jót cselekeszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekeszem, melyet nem akarok.

Miért tagadnád, hogy bűn van benned? Miért ne vallanád meg, hogy vétkeztél és tisztulásra van szükséged? Aki már megfürdött tehát a Szentlélek által, annak szüksége van arra, és csak arra, hogy a lábait megmossák.

Emlékezz arra, hogy Jézus Krisztus hűséges, és kegyelemmel lehajol mindenkihez, aki felé fordul. Nem kell szégyellned hozzá jönni, mert szabadságod van arra, hogy őszintén feltárd a szívedet előtte. Ha megvallod bűneidet, tudd, hogy ő hű és igaz, és mindig kész megbocsátani neked, csak hagynod kell, hogy megmossa lábaidat.

[1] János 13:8

[2] 1. János 1:8

[3] Róma 7:18

1 megjegyzés

No megjegyzés

"Nincs jobb eszköz a zenénél, amivel meg lehetne változtatni az emberek szokásait és módszereit".
- Shu Ching, Kr.e. 6. évszázad
A kínaiak már az ókorban is tudták. Tudtad-e azt, hogy a kínai császár a zenét használta kémkedésre: ha tudni akarta, hogy az ország különböző tartományaiban hogyan viszonyulnak a polgárok az uralkodóhoz, akkor egyszerűen csak magához hívatta a tartományok neves zenészeit és megkérte, hogy játsszanak neki. A császár a hallott zene alapján meg tudta határozni, hogy a birodalom mely részén számíthat lázadásra, valamint melyek azok a tartományok, ahol minden rendben van. A zenészek pedig mit sem tudva a császár szándékairól valóban elhitték, hogy egyszerűen csak egy nagy kiváltáságban van részük azzal, hogy az uralkodó előtt játszhatnak.

Arisztotelész szerint " a különféle ritmusok és dallamok különféle jellemvonásokról - haragról és szelídségről, bátorságról és gyávaságról, mérsékletről, szertelenségről stb. - adnak közvetlen művészi képet ". Arisztotelész a Kr.e. 4. évszázadban élt. Hűha.

Aleister Crowley, okkultista, 1875-ben született Nagy-Britanniában puritán keresztény szülők gyermekeként, ezért rendkívül szigorú neveltetésben részesült egy elszigetelt közösségben, s ezen életmód az évek során nagy hatást gyakorolt későbbi életszemléletére. Felnőttként a keresztény etikát romlottnak és képmutatónak nevezte, mely szerinte az embert rabszolgává teszi. Apja halála után eltávolodott a kereszténységtől, és okkultizmussal kezdett foglalkozni.

Fiatal korában csatlakozott az Arany Hajnal hermetikus rendhez, ahol komolyabban folytatta okkultista tanulmányait. 1907-ben megalapította a Thelema Kolostort. A nevet Rabelais Gargantuacímű szatírájából vette, ahol a Thelema Kolostora a keresztény kolostorok ellenpéldájaként szerepel, ahol a lakók "nem szabályok és törvények szerint élnek, hanem saját szabad akaratuk és kedvtelésük szerint". A közösség tevékenységei közé tartozott többek között Crowley írásainak a tanulmányozása, a rendszeres jóga és a mágikus gyakorlatok végzése.
1904-ben dolgozta ki saját okkultista filozófiáját, melynek neve a Thelema, majd élete hátralevő részében ennek a finomításán munkálkodott. A Thelema központi gondolata a "Tégy amit akarsz, ennyi a Törvény" ( az angol "Do What Thou Wilt"-ből). Vallása erős szexuális töltetésű, épp ezért meghatározó részét képezi a szexuális mágia is.
Crowley drogfüggőségben szenvedett és bátran kísérletezett is a különféle szerekkel. Már életében hírhedtté vált, ez köszönhető részben okkultista tevékenységeinek, részben pedig rasszista megnyilvánulásainak és életvitelének is, épp ezért "a világ leggonoszabb embere" címmel illették.

Amit kevesen tudnak, az az, hogy Crowley munkája számos énekesre és előadóra hatással volt az évtizedek során, közülük nem kevesen pedig példaképüknek tartották -és tartják még napjainkban is- az okkultistát.
Íme egy részlet David Bowie rock énekes dalából:
"I'm closer to the Golden Dawn,
Immersed in Crowley's uniform."
Magyar fordításban:
"Közel vagyok az Arany Hajnalhoz,
Elmerülve Crowley egyenruhájában."
Bowie 1976-ban a következőket mondta: "Kiemelkedő érdeklődést tanúsítottam a kabbala és a Crowley-tan iránt. Érdekel az agy rossz oldalának ez az egész sötét és félelmetes másvilága."
Az amerikai Rolling Stone magazinnak így nyilatkozott: "A rock mindig is az ördög zenéje volt... Úgy hiszem, hogy a rock&roll veszélyes... Érzem, hogy olyasvalamit hirdetünk, ami még nálunk is sötétebb..."

A popkultúra neves sztárjai, köztük Jay-Z, Ciara, Adam Lambert és még sokan mások nyilvánosan is kifejezik Crowley iránti tiszteletüket, gyakran látni őket a Thelema-ra utaló öltözetet viselni:

Rengeteg énekes beleépítette a vallás szlogenjét saját dalaiba, köztük Lady Gaga is, a Do What You Want című számában (magyar fordításban: Csinálj Amit Akarsz), sőt, Crowley képe még a Beatles nevű együttes lemezborítóján is helyet kapott (a borítóképen eredetileg Hitler is szerepelt volna, de a negatív visszhang miatt ezt később átszerkesztették).

Azt hiszem semmi kétség afelől, hogy Crowley munkássága hihetetlenül nagy befolyást gyakorolt az elmúlt évtizedek zenéjére - és még csak bele sem merültem a témába. A kérdés viszont az, hogy mit számít ez az egész? Miért kell ekkora nagy jelentőséget tulajdonítani a zenének?

Frank Zappa, amerikai zeneszerző, a következőket mondja:
"A hang számtalan módon hat az emberi szervezetre. [...] Napjainkban az erős hangok és fények mind borzasztó indoktrinációként szolgálnak."[1]

Jimmy Page, a Led Zeppelin nevű rock együttes frontembere így írt könyvükben:
"Úgy érzem, hogy Aleister Crowley a 20 század félreismert zsenije. Mert az ő célja az egyén, a valóság felszabadítása volt, mert a korlátok csak tönkretennének minket... Amit tenni akarsz, tedd meg. Én ugyanezt a rendszert bontakoztattam ki a mindennapjaimban is... A nagy nevek így emelkednek ki manapság, nem a sajtón keresztül."

Szóval Jimmy Page úgy gondolja, hogy Aleister Crowley egy zseni, akit tulajdonképpen félreismertünk? Feltevődik bennem a kérdés, hogy mégis mi volt zseniális ebben az emberben, amit nekünk nem sikerült felfedeznünk? Ha bárki találna bármi dicséretre méltót, kérem, jelezze kommentben.

Timothy Leary amerikai pszichológus szerint a hatvanas években dicsőségesen sikerült kibontakoznia annak a munkának, amit Crowley kezdeményezett. Hogy mi is történt pontosabban a hatvanas években? Én nem nevezném dicsőségesnek.
                - az öngyilkosságok száma 400%-al emelkedett
                - házasságon kívül együtt élők száma 536%-al emelkedett
                - a 10-14 év közötti lányok várandóssága 553%-al emelkedett
                - a hatvanas évek előtt a szexuális úton terjedő betegségek száma 2 volt, mára ez már több, mint 25
                - az erőszakos bűncselekmények száma 995%-al emelkedett

Mickey Hart, Grammy díjas muzikológus, ütőhangszeres művész, becenevén "a ritmus ördöge", a következőket írja:
"Bárhová nézek a világon, az emberek a dobokat használják a tudat módosítására. [...] Felfedeztem, sok más emberrel együtt, a zene rendkívüli erejét, főképpen az ütős hangszerekét, amely képes az ember elméjét és testét befolyásolni.
[...]
Tudom, hogy lehetséges addig lovagolni a ritmuson, amíg transzba nem zuhan az ember. Amikor dobolok, igyekszem a lehető legközelebb kerülni ehhez az állapothoz ... Nagyon sokszor éreztem úgy, mintha a dob egy másik világ bejáratához vezetne."[2]
Ha a dobok mestere mondja mindezt, senki se vegye sértésnek, ha én elhiszem neki.

És végül, nem szeretném kihagyni a Sátán Egyháza kiemelkedő alakját sem, Marilyn Manson-t. Az énekes nagy népszerűségnek örvend a metál és az alternatív rock rajongóinak körében, már a nyolcvanas évek vége óta. Számomra felfoghatatlan, hogy melyek azok az értékek, amelyeket Manson képvisel és amelyek mégis ennyire lázba hozzák a rajongóit.

Miért bálványozzuk azokat az embereket, akik semmivel sem járultak hozzá ahhoz, hogy egy szebb világot teremthessünk? Miért nézünk fel azokra a sztárokra, akik a legkevésbé alkalmasak az ideálok szerepének betöltésére? Mikor fordult fel ennyire a társadalmi értékrend? Hogyan engedhettük, hogy a dolgok idáig fajuljanak és miért engedjük még mindig, hogy egyre lejjebb süllyedjenek? Azt hiszem fel sem fogjuk, hogy mi zajlik a szemünk előtt, mert annyira megszerettük a sötétséget, hogy már nem is akarunk világosságban járni. "A világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak valának."[3]

Ha valóban ráállunk a témára, akkor egyértelművé válik, hogy a zeneipar nem csupán a nagy tehetségekből áll össze, hanem sokkal több minden körül forog. Előfordult már, hogy rácsodálkoztál egy-egy sztár sikereire? Hogyan jutottak fel a csúcsra valódi tehetség nélkül? Mi a kulcsa a hírnévnek? Szerintem a napnál is világosabb, hogy, bár a zene játssza a főszerepet, a háttérben ennél azért többről van szó. Buzdítalak, hogy magad is bátran kutakodj a témában, és járj nyitott szemmel és nyitott füllel, mert iszonyú nagy veszélynek vagyunk kitéve nap, mint nap, de ha nem vagyunk hajlandóak felismerni a sötétséget, akkor bizony nem is fogjuk.

Folytatás következik.

[1] Life magazin, 1968

[2] Drumming at the Edge of Magic

[3] János 3:19

No megjegyzés

Már a cím is előrevetíti a bejegyzésem tárgyát, ami talán sokak számára meghökkentő lehet. Elbukott volna a keresztény zene? Mégis mikor, hol és hogyan? És én hol voltam, hogy így lemaradtam róla? Engem is sokáig foglalkoztattak ezek a kérdések, míg végül úgy döntöttem, hogy magam fogok utánajárni.
Azok, akik ismernek, jól tudják, hogy milyen sokat jelent számomra a zene. Már kicsi korom óta meghatározó szerepe volt az életemben, és végigkísért a tinédzser korban is. Amikor csak lehet, igyekszem zenét hallgatni, nem érdekel hogyan, csak hallhassam: rádión, telefonon, vagy épp magam énekelek - ami egy idő után idegesítővé is válhat a körülöttem élők számára, ezért elnézéseteket is kérem. ❤💛

A zene iránti szerelmemből kifolyólag számomra természetes volt, hogy a nap 24 órájában zenét hallgassak, akár a buszmegállóban, vagy épp vacsoránál, sőt, még zuhanyzás közben is. Rengeteg műfaj állt közel hozzám az elmúlt években, többnyire indie, R&B, pop, alternatív rock és még sorolhatnám.
Miután megtértem, próbáltam keresni olyan keresztény előadókat, akik ugyanazt a zenei alapot tudták biztosítani, mint amit azelőtt is hallgattam, de egy hívő köntösbe burkolva. Meg voltam győződve arról, hogy a többnyire biblikus dalszöveggel rendelkező dalok automatikusan hívő zeneként könyvelhetőek el, ezért nem is találtam kivetnivalót a keresztény zeneipar nyújtotta választékban. És ki is ellenkezett volna? Körülöttem mindenki más is ugyanezeket a dalokat hallgatta. Ugyanezeket énekeltük ifin, táborokban, konfikon, mint amiket a kortárs előadók - csak épp magyarul. Emellett viszont nem akartam lemondani arról a zenéről sem, amit megtérésem előtt annyira szerettem, és nem is voltam hajlandó, ezért az évek során a kettőt próbáltam keverni: olykor világi zenét, olykor pedig keresztény zenét hallgattam. Legalábbis akkor még azt hittem, hogy azt hallgatok.
Aztán egyre jobban belemélyedtem a zenébe, és egy ideje kezdtem érezni, hogy nem is lennék képes élni nélküle - persze nem is kell. Gyakran kértek meg gyülekezeti éneklésekre, aktív tagja voltam és vagyok még ma is a különféle kórusoknak, énekkaroknak, amit nagyon szeretek és közel is áll az effajta szolgálat a szívemhez. A zenét Istentől kaptuk, mégpedig azért, hogy Őt dicsőítsük vele. Az elmúlt időben azon kaptam magam, hogy még imádkozás közben is hálát adok Istennek a zenéért; egyszerűen elképesztő, hogy ilyet tudott teremteni.
Mindamellett, hogy mennyire szerettem a zenét, mindig is éreztem, hogy valami nincs rendben azzal, amit hallgatok. És azzal, ahogyan énekelek. Azzal, ahogyan az Urat dicsőítjük az imaházakban, a konferenciákon, a különféle rendhagyó találkozókon, vagy épp a hétköznapi alkalmakon. Tudtam, hogy nem minden az, aminek látszik és aminek mutatni próbálom, bár nagyon szerettem volna elhitetni. Elhitetni másokkal, de leginkább magammal. Sőt, talán még magával az Úrral is. Naiv voltam.

Hogy hogy kezdődött?
Azt hiszem nem én kezdtem el az egészet, hanem a Szentlélek. Motoszkált bennem egy gondolat, amely nem hagyott nyugodni, és addig kutakodtam, amíg rá nem leltem egy rég elfeledett előadás sorozatra a neten. Hűű de rég meg szerettem volna nézni, és mégis, soha nem szakítottam rá időt - már bánom. Aztán rávettem magam, és azt mondtam, hogy adok neki egy esélyt, mindenféle előítélet nélkül, és legyen, aminek lennie kell. Történjen, ahogyan Isten akarja.
Megnéztem az első szemináriumot, majd a másodikat, és csak úgy faltam az egészet. Közben pedig buzgón imádkoztam, hogy Isten adjon bölcsességet, mert nélküle nem tudok őszinte lenni sem másokkal, sem önmagammal szemben. Nem akartam kétszínűsködni és hátat fordítani az igazságnak, túl rég óta csináltam már, és szabadulni akartam. Megfogadtam, hogy bármi is legyen a kérdéseimre a válasz, meghúzódom és hagyom, hogy a Szentlélek munkálkodjon.
"de mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg, a gonosz minden fajtájától tartózkodjatok."[1]
Pál apostol azt mondta, hogy Mindent vizsgáljunk meg, ragaszkodjunk a jóhoz, és a rossz dolgok bizonyos fajtáitól pedig maradjunk távol. Várjunk csak, tényleg ezt mondja? Hogy vessünk el egy néhány rossz dolgot? Válogassunk köztük, mondván, hogy ez maradhat, a többi mehet a szemétbe? A Biblia azt írja, hogy a gonosznak Minden fajtájától tartózkodjunk, és mi mégis válogatunk közte.
A baj ott kezdődött, hogy kompromisszumot kötöttünk a világgal, és már nem igazán érdekelnek a határok, amelyeknek el kellene választaniuk minket a világtól. Sőt, próbálunk egyre jobban hasonlítani a világra, felvesszük a szokásait, a külsőségeket, átalakítjuk a gyülekezeteinket, és már rá sem lehet ismerni Isten népére. A történelem során a gyülekezet sokszor próbálta bevonzani az embereket azáltal, hogy lejjebb engedte a mércét, de ilyenkor soha nem a gyülekezet győzedelmeskedett a pogányok felett, hanem a pogányok a gyülekezet felett. Próbálunk engedékenyebbekké válni, lefaragni az igazságból, díszes ruhát húzni a bűnre és abban reménykedünk, hogy így majd különféle dolgoknak helyet adhatunk Krisztus gyülekezetében.
Isten dicsőítésével kapcsolatban pedig - és itt most kifejezetten az ének és zene általi dicsőítésre gondolok - az a helyzet, hogy már nem is akarjuk szívből dicsérni az Urat. Dicsőítő alkalmakat hirdetünk, de nem is vagyunk készek igazán Istent dicsőíteni. A Mindenható trónja elé akarunk járulni, de fel sem fogjuk, hogy ezt nem lehet akárhogyan. Eltűnt az alázat, a szeretet, a mélységes tisztelet, a végtelen hála a dicséreteinkből és csak üres szavakká és hangokká váltak az énekeink. A dicsőítéseink már nem is Istenről szólnak, hanem rólunk. Saját magunknak próbálunk örömet szerezni az éneklések alkalmával, önmagunkat helyeztük a központba és kiszorítottuk Krisztus személyét a dicsőítésből. A lényeg már csak az, hogy mindenki személy szerint jól érezze magát, "feltöltődjön", kiadhasson magából mindent és betöltse azt a vágyát, amit hívőként már nem engedhet meg a világi zenének, hogy betöltse. Ezért alakítják át a gyülekezeti alkalmakat "dicsőítő" alkalmakká, az imaházakat előadó termekké, és ezért szerveznek koncerteket szerte a világon. Elhisszük, hogy mindez kedves Isten előtt, és hogy tényleg Őt dicsőítjük.
A keresztény zene világa átvette a világi zene ipar szokásait, szinte teljesen egybeolvadt vele, sőt, próbál versenyképes maradni az új stílusokkal szemben, és ennek érdekében nagyon sok mindent hajlandó bevállalni. És mi? Mi pedig könnyelműen rávágjuk, hogy "ez keresztény zene", mert a szöveg egyik sorában elhangzik a "Jézus" szó.
A kegyetlen valóság viszont az, hogy a keresztény zene már csöppet sem keresztény, ha tetszik, ha nem.
Folytatás következik.

[1] 1Thessz 5:21-22

1 megjegyzés

Hegyen Épült Város

Róla

Rólam

Friss bejegyzések

Pinterest

Archívum

Hegyen Épült Város

Róla

Rólam

Friss bejegyzések

Pinterest

Archívum

Címkék