• Főoldal
  • Nézeteim
  • Kategóriák
    • Isten
    • Igazság
    • Életmód
Facebook Twitter Pinterest

Hegyen Épült Város

amely nem rejthető el

Ha a keresztyének körében egy beszélgetés alkalmával bátorságom lenne megemlíteni a "dinoszaurusz" szót, biztos vagyok benne, hogy a többség elnevetné magát, esetleg zavarba jönne, vagy egyszerűen csak legyintene egyet. 
A köztudatban gyakran úgy könyvelik el a Bibliát, mint egy mesekönyvet, és az emberek azt gondolják, hogy nem is több, mint egy szép, de valótlan történetekből álló könyvgyűjtemény. Nem mondok túl nagyot, ha azt merem állítani, hogy sajnos sokszor maguk a keresztyének sem tudnak feltétel nélkül hinni a Biblia minden egyes szavában - magamat is beleértve. Miért van az, hogy, bár sokan megtért hívőknek valljuk magunkat, mégis feszengünk, ha egy nem hívő körben szóba kerül a tudomány, az evolúció, vagy például a dinoszauruszok?
A következő sorokban szeretnék rámutatni arra, hogy a tudomány nem ellensége a Bibliának, sem a Biblia a tudománynak, bár Sátán igyekszik a kettőt a lehető legnagyobb mértékben egymás ellen fordítani és úgy rendezni a lépéseket, hogy a dolgok összekuszálódjanak az emberek előtt és minden, amit hallunk vagy tanulunk, ellentmondásossá váljék. Szeretném, ha a "tudomány" szó hallatán nem rettegés fogná el a keresztyéneket és nem éreznék magukat feszélyezve, mert a tudomány nem a középiskolai tanárok, nem a professzorok, nem a fizikusok, és még csak nem is a Nobel-díjasok kezében van: a tudományt maga Isten fejlesztette ki annak teljes egészében. Ő szabta meg a fizikai törvényeket és ő húzott határokat az univerzumban, ezért volt és van még ma is ekkora nagy rend és fegyelem a természetvilágban.
A legtöbb gyerek, köztük is leginkább a kis srácok - legalábbis még az én időmben -, rendkívül nagy érdeklődést tanúsít a dínók iránt. Ezek a különös, egzotikus lények valamiért könnyen lekötik az ember figyelmét, hiszen nem láthatjuk őket a mindennapi életben, nem részei a hétköznapoknak és valamiért az állatkertek sem bővölködnek dínókban.

Léteznek-e dinoszauruszok? 

Mi a helyzet? Voltak valaha is efféle élőlények a Földön? Ha igen, akkor mi történt velük, és miért nem élnek napjainkban is? Ha nem, akkor honnan ez a sok kitalált sztori, és mi a helyzet azzal a sok lelettel, amelyekre a történelem során bukkantak?
A nagy helyzet az, hogy a dinoszauruszok létezését nem lehet, nem szabad, és nem is kell tagadni. A föld számos pontján találtak dinoszauruszcsont maradványokat, amelyek egyértelműen utalnak egy feltehetőleg kipusztult állatfajta létezésére (a dínókéra), mivel ezek a csontok nagy mértékben különböznek a természetben élő többi állat csontfelépítésétől. Vannak köztük kisebbek, nagyobbak, hosszabbak, rövidebbek, szárnyasok, kétlábúak és még sorolhatnánk. A dinoszauruszok valóban léteztek, csontjaik napjainkban is rengeteg múzeumban megtekinthetőek, épp ezért balgaság azt állítani, hogy a dínók mesebeli lények lennének, vagy, hogy nem lehet létezésüket bizonyítani.

Mikor éltek a dinoszauruszok?

Rengeteg vitát szült a dinoszauruszok időegyenesbe való besorolása. Az evolucionista elméletek híveinek többsége szerint a dínók 65 millió évvel ezelőtt pusztultak ki, de abban szinte mindannyian egyetértenek, hogy ez mindenképp jóval az első ember megjelenése előtti időszakra tehető. Bátran állítják, hogy ember soha nem látott élő dinoszauruszt, sem fordítva, bár ezt értelmes ember csak akkor állíthatná, ha minden egyes emberrel beszélt volna, aki valaha is a Földön élt. Honnan tudhatjuk biztosan, hogy a dinoszauruszok évmilliókkal ezelőtt pusztultak ki, nem pedig mindössze néhány száz éve, vagy esetleg, még csak ki sem pusztultak?
Ha a Biblia igaz, márpedig mi, keresztyének, a megtérés által egyúttal azzal is egyetértünk, hogy a Biblia minden egyes szava igaz, akkor a Föld mindössze hatezer éves: Isten hozzávetőlegesen hatezer évvel ezelőtt megteremtette az egeket, a Földet és az egész világmindenséget, körülbelül 4400 évvel ezelőtt volt egy óriási özönvíz, amely az egész Föld felszínét beborította és elpusztított minden embert és szárazföldi élőlényt nyolc személy kivételével, majd kétezer évvel ezelőtt Isten lejött egy ember képében közénk, ezt követően harminchárom évig itt élt, majd meghalt, feltámadt és felment a mennybe. Ha a Föld valóban csak hatezer éves, és kora nem tehető több millió, vagy több milliárd évre, akkor hová helyezzük a dinoszauruszokat?
A válasz nagyon egyszerű: ebbe a hatezer évbe.
Sokan szeretnek leletekkel büszkélkedni, de az evolucionisták nem vágnak fel a dinoszauruszokat ábrázoló barlangrajzokkal, edényekkel, épületekkel és sok mással. Miért nem? Mert ezek mind arra utalnak, hogy az ábrákat lerajzoló embereknek látniuk kellett élő dinoszauruszokat ahhoz, hogy sok esetben igenis pontos mását tudják visszaadni a különféle dinoszaurusz-fajoknak. Miért születtek százával legendák sárkányokat legyőző hősökről? Miért vésték az indiánok dinoszauruszokkal harcoló emberek képét a barlangjaikba? Miért jelenik meg a dinoszaurusz-motívum oly sokszor az ősi művészetekben és kultúrákban? Szerintem pont azért, mert ezek az emberek láttak dinoszauruszokat, öltek dinoszauruszokat és beszéltek is róluk. A dinoszauruszok nem több millió évvel ezelőtt éltek, hanem mindössze néhány száz évvel ezelőtt, és nem kell nevetni, ha azt állítjuk, hogy az emberek igenis találkoztak élő dinoszaurusz-fajokkal.

Mik szolgálnak bizonyítékul a fent leírtakra?

Tudod-e, hogy melyik a Föld legszárazabb sivataga? Az Atacama-sivatag Dél-Amerikában található, Peru és Chile területén fekszik körülbelül 1000 kilométeres hosszúságban a kontinens nyugati partszegélyén. A sivatag északi részén található Peru egyik tartománya, név szerint Ica tartomány, amely bár így nem egy sokatmondó név, viszont nagyon érdekes dolgokat rejtegetett az elmúlt évszázadokban egészen a hatvanas évekig.

Hallottál már az Ica-kövekről? Dr. Javier Cabrera Darquea a hatvanas években egy véletlen során nagy kincshez jutott. Ajándékba kapott egy igen érdekes követ egy diákjától abban a kicsiny kis faluban, amelyben élt, Ica tartományban. Jobban szemügyre véve a követ, érdekes ábrákat vélt felfedezni rajta, és persze nem is hagyta ennyiben. Felkereste diákját, majd a helyet is, ahonnan a kő származott, és kutatásának eredményeként több ezer hasonló követ talált egy sivatagbeli barlangban. Kiderült, hogy a helyi múzeumban is tároltak ezek közül a kövek közül egy néhányat, viszont szánt szándékkal egyik sem került közülük kiállításra. 

A kövek mérete a tojásméretűtől egészen a többkilósig különbözik, a kövek többnyire sötét színűek és jól látható képeket ábrázolnak. Ezek a kövek azért ennyire érdekesek és egyben ismeretlenek is az emberek előtt, mert a rajtuk található ábrák teljesen ellentmondanak a történelemről kialakított népszerű elméleteknek. A több ezer kő rengeteg dolgot ábrázol: különböző operációkat, mint például embereken végzett agy- vagy szívműtétek, ismeretlen földrészeket, valamint érdekes módon dinoszauruszokat, amelyek gyakran emberek társaságában vannak megjelenítve: egy ember dinoszauruszon lovagol, vagy éppen azzal küzd, esetleg már meg is ölte.
A kövek kora nem állapítható meg, mivel a kövek nem szerves anyagok. A leletek láttán sok emberben felmerülhet a gyanú, hogy a dinoszauruszok nem az ember előtt, hanem az emberrel együtt éltek egy időben.

Nem támogatom az asztrológiát, de egy másik érdekesség a kínai horoszkóp, amely köztudottan több ezer éves múlttal rendelkezik. Miért van az, hogy a kínaiak horoszkópjában szereplő tizenkét állat közül tizenegy ma is élő, ismert állatfajta, míg egy tizenkettedik egy mesebeli sárkány? Talán mert ez a sárkány nem is mesebeli? Talán nem is sárkány, hanem dinoszaurusz?


II. Nabú-kudurri-uszur, avagy a Bibliából jól ismert Nabukodonozor király uralkodásának ideje alatt épült egy kapu Babilon városában, az Istár kapu, amely a város nyolcadik kapuja volt. A kapu fala több, mint száz állatot ábrázol, köztük bikákat, oroszlánokat és természetesen, sárkányokat, amelyeknek korabeli isteneket kellett ábrázolniuk.

Rengeteg hasonló alkotást említhetnék még, mert a fennmaradt leletek sora végtelen, én csak egy néhányat szerettem volna kiemelni mindabból, amit az emberiség a jövő nemzedékekre hagyott a történelem során. Mindezek bizonyítékai annak, hogy a dinoszauruszok nem élhettek évmilliókkal az emberek előtt, hiszen ezeknek az embereknek látniuk és tapasztalniuk kellett a dinoszauruszokkal való együttélést ahhoz, hogy ezeket a képeket különböző formákban megörökítsék.

Folytatás következik.
Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés


Eredeti cím: 12 Years a Slave
Műfaj: életrajzi dráma
Megjelenés éve: 2014
IMDb link: kattints ide

Egy gyönyörű film a reményről és az igazságba vetett hitről.
A történet Solomon Northup (Chiwetel Ejiofor) afroamerikai szabad ember életét mutatja be a 19. század közepén. Mint ahogyan azt a cím is elárulja, nem épp mesébe illő történések tárulnak a néző elé: bár a főszereplő elismert zenész, s emellett szerető család és barátok veszik körül, tekintélye mégis porba hullik, amikor csapdába kerülve egyik pillanatról a másikra láncra verve találja magát, rabszolgaként.
Ezt követően már egyszerűen csak Platt-ként ismeri mindenki, és ha életben akar maradni, akkor jobb, ha nem is tesz ez ellen semmit. A cselekmény további részében nyomon követhetjük Solomon életét az árulástól egészen a rabszolgasorig, magunk is betekintést nyerve a rabszolgatartás kegyetlen világába, amelyben a remény és a hit értékvesztettsége a boldogság csalfa illúzióját kelti minden emberben.
A film a maga nyers és könyörtelen őszinteségével mutatja be a múlt egyik olyan rendszerét, amely valóban létezett, és amely ellen hosszú ideig senki nem tett semmit - mert talán nem is lehetett. A néző Solomon-nal együtt lassan kezdi elfogadni azt az életet, amit a sors mért rá, és felismeri, hogy a legjobb talán az, ha az ember meghúzza magát, beletörődik a dolgok állásába és lemond az igazságért folytatott küzdelemről.
A több, mint két órás játékidő a brutalitás és a fájó valóság ellenére is rendkívül élvezetes marad, és sikerül mindvégig lekötnie a nézőt.
Nemrég sikerült ismét megtekintenem a filmet, amely nem véletlenül zsebelt be 2014-ben három Oscar-díjat, amely köszönhető egyrészt a kiemelkedő színészi alakításoknak (Michael Fassbender, Lupita Nyong'o, Benedict Cumberbatch), másrészt pedig a mesteri rendezésnek is (Steve McQueen). Egyértelműen kötelező darab mindenki számára; ha még nem láttad, akkor feltétlenül mentsd le hétvégi szabadidős programnak.

Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés


Szomorúan tapasztalom, hogy a szélesebb baráti köreimben, és nem kell megijedni ha ezt mondom, de még a gyülekezetben és az ifiben is, szinte mindig találok valakit, aki kissé levert, vagy nincs életkedve, esetleg épp 'rossz napja van'. Az esetek többségében ugyanannak az embernek valamiért napi szinten van rossz napja, de mindig sikerül elhitetnie a többiekkel, hogy minden rendben. "Jól vagyok" - hangzik a megszokott válasz egy mosoly kíséretében, mi pedig hajlamosak vagyunk naivan rávágni, hogy "Akkor jó", szintén mosolyogva.
Sajnos gyakran nem ismerjük fel a depressziót a környezetünkben, vagy sokáig tart felismerni és talán néha már túl késő. Eléggé kényes téma, mert nem könnyű tapasztalat nélkül beszélni róla vagy bármilyen tanácsot is adni egy olyan személynek, aki depresszióval küszködik. Ha félsz attól, hogy talán magad is a depresszió küszöbén állsz, vagy ismersz valakit, aki küzd vele, akkor szeretnék egy néhány gondolatot megosztani veled.

1. A depresszió nem rendellenes
Először is azzal kezdeném, hogy a depresszió semmilyen esetben sem tekinthető bűnnek (!), sőt, teljesen normális. Bizonyított tény, hogy a depressziót rengeteg minden kiválthatja a környezetünkben. Az ételek többsége, amit szervezetünkbe juttatunk, mérgező hatással bír. A University College London kutatócsoportja felfedezte, hogy azoknál, akik rendszeresen esznek sült ételeket, feldolgozott hústermékeket, édesített desszerteket, finomított gabonaféléket és magas zsírtartalmú tejtermékeket, 58%-al nagyobb az esélye a depresszió kialakulásának.
A Ramblers and Macmillan Cancer Support jótékonysági szervezet jelentése szerint heti két és fél óra séta vagy kerti munka életeket menthet a stressz szint csökkentése által. Szomorú, hogy ennyire elszakadtunk a természettől; már nem érezzük bőrünkkel a földet, a levegőt, még a napfénytől is megfosztjuk önmagunkat. Túl sok időt töltünk a négy fal közé zárva, elektronikai kütyük előtt gubbasztva, és ez nagy hatással van úgy a fizikai egészségünkre, mint az elménkre vagy a hangulatunkra.

A konzumizmus egy másik gyakori tényező, amely közrejátszik a depresszió kialakulásában. A fogyasztói társadalom nem másra épül, mint az emberek tömeges agykontrolljára és a manipulációra, az emberek gondolkodásának, ítélőképességének és döntéseinek a manipulációjára. Próbálják elhitetni velünk, hogy amit magunk előtt látunk, amihez hozzáférésünk van és amit fogyasztunk, arra mind szükségünk van ahhoz, hogy boldog életünk legyen. Edward Bernays, sajtófigura, arról lett ismert, hogy a XX. század elején kidolgozta saját módszereit a tömegek megtévesztésére és beavatta ötleteibe a multinacionális vállalatokat, amelyeknek megtanította, hogyan adják el az embereknek termékeiket és szolgáltatásaikat, még ha az embereknek nincs is rájuk szüksége. Arra alapoztak, hogy az embereket úgy lehet boldoggá tenni, ha kielégítik belső önző vágyaikat, így elkezdték a tömegcikkek népszerűsítését különféle eszközök segítségével. Ekkor jelentek meg a mára híressé vált női magazinok és divatlapok, vagy például ekkor cserélte fel az amerikaiak jól megszokott pirítós és tejeskávé reggeli kombinációját a tojás és bacon párosítás, ami szintén Bernays kampányainak köszönhető. Bernays érzelmeket csempészett a hétköznapinak mondható tárgyakba, amelyek így érzelmi szimbólumokká váltak, és az emberek elhitték, hogy, bár nincs feltétlenül szükségük ezekre a dolgokra, de ha megszerzik, akkor  mégis elégedettebbek lesznek tőle.
Ekkor alakult ki a fogyasztói társadalom, amely már nem állampolgárként tekint az emberre, hanem elsődleges szerepének a fogyasztást tartja. A tudomány bebizonyította, hogy a konzumizmus klinikai depresszióhoz vezet. Egy felmérés szerint, melyet az illinoisi Északnyugati Egyetem folytatott, azok az emberek, akik nagy hangsúlyt fektetnek a vagyonra és az anyagi javakra, sokkal lehangoltabbak és aggódóbbak mint azok, akiket nem különösebben érdekel a státusz és a pénz.

Egy következő ok a depresszióra az maga a depresszió népszerűsítése. A társadalom megcímkézi az embereket, s bár igyekszik tudatosítani az egyénnel, hogy segítségre van szüksége, magát a segítséget nem áll módjában felajánlani. A cégek arra összpontosítanak, hogy az ember felismerje a depresszió tüneteit, aztán összeállítanak valamit, amit ők gyógyszernek hívnak, és ezt szépen eladják az embereknek. Rossz kedv, bezártság, lehangoltság, ezekről számolunk be a dokinak, az pedig készségesen felírja a drogokat, és ezzel el is intézte - segítség helyett még mélyebbre küldött. A gyógyszerek nem segítenek, és ha mégis ehhez a módszerhez folyamodunk,  akkor kizárjuk a többi lehetőséget a depresszióból való szabadulásra: mint például az imádkozás.

2. A depresszió nem egy döntés
Fontos megérteni, hogy az ember nem választja a depressziót, ezért az nem fog segíteni, ha folyton arra kérik, hogy hagyjon fel vele. Olyan ez, mintha valakit meglőnének és arra kérnénk, hogy hagyja abba a vérzést. A depressziót nem lehet önerőből, egyetlen csettintésre megszüntetni, és bár a kedves és bátorító szavak építő jellegűek lehetnek, nem fognak az illető helyzetén sokat segíteni. Ehelyett inkább igyekezzünk az (ima) támogatásra és a hallgatásra, mert erre tényleg nagy szükség van. "Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal"[1] - buzdítja Pál a rómaiakat, és jól beszél: ha a barátodnak épp egy kis nevetésre van szüksége, akkor légy mellette, viszont ha csak egy kanapén szeretne kettesben ülni veled miközben teát szürcsölgettek és figyeltek a csöndre, akkor se hagyd cserben. Aki depresszióval küzd, csordultig van érzelmekkel és több száz gondolat kavarodik benne, amit igyekszik a lehető legjobban leplezni. Ha az érzések felszínre törnek, akkor mindig légy nyitott a hallgatásra - akár a sírásra is.
Talán nem  mindig értjük meg a depresszió okait, viszont tartsuk magunk távol az ítélkezés székétől. Nem mindig tudjuk átérezni, hogy mi játszódik le az emberek szívében, de azzal, hogy elítéljük embertársunkat, csak rontunk a helyzetén. A depresszióval küszködő ember amúgy is nagyon könnyen elítéli magát és nincs elég ereje ahhoz, hogy boldog legyen, ezért semmi szükség arra, hogy a körülötte élők is lesajnálóan nézzenek rá. Ehelyett inkább igyekezz a szíved irgalommal és szeretettel megtölteni, mert "amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj"[2], az emberek fölött pedig nem ítéletet kell kimondani, hanem áldást.

3. A depresszióból van kiút, de nem lesz könnyű
 Sajnos a Bibliában sem találni konkrét választ a depresszióra. Tele van ugyan bátorítással és bölcsességgel amelyek az embernek szólnak, viszont a megoldást nem kereshetjük abban, hogy bizonyos igeverseket egyszerűen csak kiragadunk az Igéből. "Semmiért se aggódjatok"[3], "ne aggódjatok tehát a holnapért"[4] és még számos igeverset említhetnénk, amelyek az aggodalomról szólnak, viszont ha nem megfelelően használjuk őket, akkor többet ártunk vele, mint építünk.  Ha igeversekkel kezdünk dobálózni,  akkor egyrészt kudarcot vallunk az Ige helyes használatában, másrészt pedig ezzel azt üzenjük, hogy a depresszióban levő ember nem engedelmeskedik Isten parancsolatainak, és így még nagyobb bűntudatot és önvádat ébresztünk benne.
Akkor mégis hogyan lehet szabadulni? Csak ismételni tudom magam: ima, ima és még több ima. Isten keze nem mindig nyilvánvaló, de az biztos, hogy a nap 24 órájában dolgozik és azon van, hogy minket formáljon és építsen, mert nagyon szeret. A depresszióban levő embert Isten ugyanúgy szereti és nem, nem feledkezett meg róla és nem hagyta cserben. Amint azt Dan Blazer egyik cikkében kiemelte, a többségnek fogalma sincs arról, hogy Dávid tulajdonképpen mire is gondolt akkor, mikor a következőképpen sóhajtozott: "Elfelejtettek, mintha meghaltam volna, olyan lettem, mint egy kallódó tárgy." A depresszió a Bibliában is jelen van, és bármilyen hihetetlen is, Dávid számára sem volt ismeretlen a nyomasztó érzés, viszont tudta, hogy Istenre mindig számíthat és ez az, ami erőt adott neki a továbbhaladáshoz is. Nem kell kétségbeesned, ha fenyegetve érzed magad a depresszió miatt, mert nem vagy vele egyedül, semmilyen értelemben sem.

Fontos, hogy ne fojtsd magadba az érzelmeidet és keresd a megoldást, s persze az olyan emberek társaságát, akikben megbízol és akik előtt képes vagy megnyílni, még ha nehéz is. Ne szégyelld azt, amin keresztülmész, hanem bátran fordulj segítséghez - ami jelenthet akár egy barátot, vagy a lelkipásztorodat, vagy esetleg egy képzett terapeutát.
Ha pedig ismersz bárkit is, akin a depresszió jeleit véled felfedezni, akkor ne habozz érdeklődni a hogyléte felől és segítséget kínálni. A legfontosabb pedig, hogy mindig tarts ki az imában, mert ennél nagyobb segítségre senkitől sem számíthatsz.




[1] Róma 12:15
[2] Lukács 6:45
[3] Filippi 4:13
[4] Máté 6:34
Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Newer Posts
Older Posts

Róla


About [span]me[/span]

A Vagyok. Mindenható Isten. Az ég és föld teremtője, aki által lett minden. Ő a jó pásztor, az élet kenyere, az ajtó, az út az Atyához, maga az Igazság. Ő a feltámadás és az élet. A világ világossága, amely felragyogott nekem is, mint aki sötétségben voltam. Az Alfa és Omega, az első és utolsó. Mint Bárány, megöletett, de feltámadt és él. A Júdabeli oroszlán, aki győzött és uralkodik örökkön örökké.

Rólam

About Me

20 éves bűnös, de immár öt éve Isten gyermeke. Szeretem a zenét, az illatokat, az ízeket és érzéseket. Rengeteget nevetek és gondolkodom, és próbálok minden lehetőséget megragadni egy élettel teli élethez.
""You say, 'the most important thing on the face of the earth is to know Jesus Christ'. That is not true. The most important thing on the face of the earth is that Jesus Christ knows you." - Paul Washer

Friss bejegyzések

Pinterest

Archívum

  • ►  2018 (2)
    • ►  november (1)
    • ►  április (1)
  • ►  2017 (3)
    • ►  február (2)
    • ►  január (1)
  • ▼  2016 (12)
    • ▼  december (3)
      • Dinoszauruszok: mese vagy tudomány?
      • Filmajánló: 12 év rabszolgaság
      • Kiút a depresszióból
    • ►  november (9)

Címkék

ajánló állatok Biblia bűn bűnvallás cél csendesség depresszió dicsőítés dinoszauruszok efézus élet életmód emberek film föld gyülekezet idő igazság ima Isten kapcsolatok megtérés mennyország okkultizmus szeretet tudomány újév világ zene

Created with by ThemeXpose